Augusztus 24-én, kissé zord időjárási körülmények között tartotta meg ötödik, egyben idei utolsó ingyenes motoros vezetéstechnikai képzését a Route 82 Motoros Túraklub. 9 órától mintegy 20 motoros gyakorolhatta a motorozás alapfogásait biztonságos körülmények között a győri ETO Park parkolójában kialakított pályán.
Mint mindegyik rendezvényen, most is a GY-M-S Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával, két kiváló, és felkészült motoros rendőr segítette a résztvevőket a helyes technikák elsajátításában.
12 órától a csapat egy közös, a rendőrök által vezetett és biztosított túrán vett rész, melynek során a csoportos motorozás gyakorlását követően egy mosonmagyaróvári fagylaltozás közben az idei motoros kalandok megvitatására is sor került.
- Nagyszerű dolognak tartom, hogy idén is nagy sikerrel tudtuk megszervezni ezt az öt alkalomból álló rendezvénysorozatot – mondta el Kocsis Attila a Route 82 MTC vezetője. - Rendezvényeink népszerűségét jelzi, hogy már több mint 100 km távolságról is érkeznek motorosok, hogy tudásukat bővítsék, csiszolgassák, és kihasználhassák ezt az ingyenes, biztonságos gyakorlási lehetőséget. Köszönettel tartozunk mindezért a GY-M-S Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottságnak, Rosta Roland rendőr századosnak, a Bizottság titkárának, az ETO Parknak, és a vezetőségét képviselő Vajda Györgynek, valamint az eszközöket biztosító GY-M-S Megyei Közlekedési Felügyeletnek, a Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály vezetőjének, Németh Lászlónak, valamint oktató rendőreinknek, Dénes László Főtörzszászlósnak, Valint Attila Főtörzsőrmesternek és Tabi Sándornak. Támogatóinknak hála, a képzéseket a jövő év folyamán is meg tudjuk tartani, így előre láthatólag 2014 áprilisától ismét lehetősége lesz a kezdő- és haladó motorosoknak tudásuk elmélyítésére és a gyakorlásra.
A rendezvényekről bővebb információt a Route 82 Motoros Túraklub honlapján találhat az érdeklődő, melynek címe: www.route82.hu. Aki ennél bővebb információra vágyik, az Kocsis Attilánál érdeklődhet a szoros@t-online.hu e-mail címen.”
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|