A Kawasaki hamarosan piacra dobja az első európai piacra szánt robogóját, a J300-at. Az új, ízig-vérig Kawasaki modellel a márka a városi és elővárosi közlekedésben egyre nagyobb szerephez jutó robogók szegmensében is erősíteni kívánja pozícióit az európai piacon.
Az utóbbi években Európa szerte megélénkült a kereslet az olyan stílusos, könnyen vezethető robogók iránt, amelyek rendkívül jó szolgálatot tesznek az elővárosi ingázás és a városi közlekedés során. A Kawasaki kínálatában már eddig is voltak olyan motorok, amelyek ezekre a fogyasztói igényekre is választ tudtak adni, a népszerű ER sorozat, illetve a sokoldalú Versys modelleket kiegészítve, a J300-al most azonban teljessé válik a paletta. Így a funkcionalitást előtérbe helyező vásárlóknak sem kell többé lemondaniuk majd az egyedülálló Kawasaki életérzésről. Az európai piacra lépés során ugyanis a márka számára elsődleges cél volt, hogy a robogó szegmensben is olyan modellel jelenjen meg, amely hitelesen testesíti meg a már említett Kawasaki életérzést. Éppen ezért a márka külön designer csapatot állított fel, amely azt a feladatot kapta, hogy olyan robogó alkosson meg, amelyben a szenvedély testet ölt. A J300 már elnezésében is ezt képviseli, a típusjelzésben található „J” ugyanis a japán „jyounetsu” szóból származik, amely szenvedélyt jelent. Ezt a tervezési vezérelv nem csak a hamarosan debütáló J300-nál, de a 2014-es szezon minden jelentős Kawasaki modelljénél is tetten érhető lesz. A J300 tervezését és a designt a márka európai kutatás fejlesztési részlegét és a Kawasaki Akashiban található üzemének mérnökeit dicséri.
A J300 először 2013. november 5.-én, az EICMA kiállításon mutatkozik be a sajtó és a nagyközönség előtt, de várhatóan már az év végétől a hivatalos Kawasaki kereskedésekben is elérhető lesz az új modell Európában.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|