Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7291 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


Csak feltételes börtön a gázolónak

- 2014.02.16.

Elképesztő, de megúszta letöltendő börtönbüntetés nélkül az a szabálytalanul közlekedő, stoptáblát is figyelmen kívül hagyó autós, aki miatt 2012 augusztusában motorbalesetben elhunyt Gerzsényi László, azaz Lorenzo, a ValóVilág első szériájának játékosa! 

A baleset az 51-es út dunavarsányi lehajtójánál történt, ahol a személyautó és a Lorenzo által vezetett motor ütközött, de arról már nem tesznek említést a beszámolók, hogy az autós úgy hajtott át a motoroson, mint ha ott sem lett volna, és tempójára jellemző volt, hogy az ütközés után úgy kellett kivágni a vezetőt négykerekűből - írja a Blikk

A kétgyermekes családapa Debrecenben élő szülei nem ilyen ítéletre számítottak, és ezzel a véleményükkel aligha lesznek egyedül.

"Nincs annál rosszabb egy anyának, mint amikor elveszíti a gyermekét. Ez egy olyan seb, amely sohasem fog begyógyulni – mondta el Lorenzo anyukája. – Novemberben volt a tárgyalás, és három évet kapott felfüggesztve az a tudomásom szerint román állampolgárságú férfi, akivel a fiam karambolozott. Nem vagyok bosszúálló, meg aztán bármilyen ítélet is született volna, nem hozná vissza a fiam, de nem teljesen erre számítottunk. Egy percet sem volt börtönben a sofőr, holott még biztosítás sem volt a kocsiján. Ráadásul még csak meg sem keresett bennünket, hogy legalább azt mondta volna: bocsánat!"

 

61662.jpg 


Eddigi hozzászólások

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...