A nagy múltra visszatekintő nyíregyházi Diamond zenekar öt év után egy korszakot lezáró nagylemezzel jelentkezik. Ebből az alkalomból kérdeztük Cs. Nagy Zoltánt, a zenekar frontemberét…
- Mikor alakult a Diamond zenekar, honnan jött a zenekar neve?
- 1986-ban indult a zenekar, de ekkor még Gladiátor néven. Rájöttünk, hogy ez túl agresszívnak hangzik, és valami más néven kellene működnünk, de a név keresés folyamatosan eredménytelenül zárult, míg nem a gitárosunk vett egy Gibson Les Paul Diamond gitárt, és az egyik próbán megszólalt „Legyen a nevünk Diamond”. Egy kis utánajárás után, amikor a jelentésével is tisztába lettünk, nagyon megtetszett nekünk ez a név, és az első koncertünket már ezzel a névvel nyomtuk le.
- Említetted, hogy volt motorod, mesélnél arról, hogy a motorozás, hogy jött az életedben?
- Igen ez egy másik nagy szerelem. 14 évesen már vezettem mindent, ami a palettán elérhető volt. Aztán a gyorsasági szakágban is kipróbáltam magam. Diamond Rockteam csapatnévvel indultam, a túraautósoknál EB 2. helyezett lettem.
A zene, és a motorozás együtt ment, és mivel sportrajongó vagyok, megszületett a Talma Go nevű számunk is. Ez a dal abból az apropóból született, hogy jómagam is kint voltam Mugellóban, mikor Talmácsi megnyerte első futamát.
Ha már motorozásnál tartunk, a motor nyergében jártam be Európát.
- Mesélj a most megjelenő lemezről. Miről szólnak, a dalok a borító miként szimbolizálja a lemez tartalmát?
- A számok egy szerelmes vonalon íródtak, ahol a férfi-nő viszony van elsősorban kiemelve, de a dalok a hitet, és az élet nagy dolgait is egy csokorba fogják. A borítón egy Prostituált és egyben angyal jelenik meg, kezében egy püspöki bottal, ami a hitet jelképezi. Egy szép arcú, kihívó angyalszárnyas nő, mint a férfi álmok megtestesítője, mert végülis mire vágyik a férfi...
- Hol lesz hallható, beszerezhető a nagylemez, és hol tartjátok a lemezbemutató nagykoncertet?
- A nagylemezhez elsőként, a Wild magazinnak köszönhetően, a magazin előfizetői juthatnak hozzá. A lemez beszerezhető lesz a zenekar internetes oldalán, a www.diamondrock.hu weboldalon, a Facebookon a www.facebook.com/diamondzenekar profilján, valamint megvásárolható lesz a lemezbemutató nagykoncerten is. A lemezbemutató nagykoncertnek az Old Buda Music Klub (Budapest III. kerület) ad otthont. Este 19 órától sajtótájékoztatóval nyitjuk meg az estét, és 20 órától pedig elkezdődik a lemezbemutató nagykoncertünk, ahol a lemez dalai mellett, több régi szerzeményünk, és több ismert zenekar dalai szólalnak meg a Diamond zenekar előadásában. A vendégek közül sztárfellépőként a színpadra áll Závodi János „Jano” (Piramis), és Török Ádám (Török Ádám és a Mini) is. A két elismert zenész úgy gondolom, önmagáért beszél, hogy mire lehet számítani az este folyamán. Lesznek meglepetések… Bízom benne, hogy a lap olvasói közül sokan megtisztelnek minket jelenlétükkel.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|