Az olasz North Coast Customs második világháborús Sportstere több kérdést is felvet. Az első mindjárt az, hogy hol is van Olaszország északi partvidéke? Ha a svájciak mind ásót ragadnak, talán lesz rá esély, hogy létrejöjjön.
A műhely második igazán komoly építésével állunk szemben, de az első sem volt egyszerű, mert egy 600-as Shadow-ot alakítottak sietős-hasalós motorrá. Most egy gumiblokkos 883-as spori került flex alá, hogy az építők elgondolása alapján méltóképpen képviselhesse az amerikai hadsereg harcát a világbékéért. Első ránézésre a motor hátulja kissé furcsa szögben áll, nagyjából annyira, mint egy átlagos Ifa-fülke. Erről részben az tehet, hogy kicsit magasabban van, mint kellene, de ott van még egy másik probléma is, mégpedig a sárvédő. A KPM mindenképp különdíjra jelölné a hossza miatt, és kettő helyett 5 év műszakit kapna, de sajnos engem inkább arra emlékeztet, hogy mindenki csinál hülyeségeket az élete során … ezeknek többnyire az a közös tulajdonságuk, hogy a kijavításukhoz még nagyobb hülyeségeket kell csinálni (sárvédő tartó pálca). Ahogyan a repülőgépek orrára, úgy a tankra is felkerültek a kabalafigurák, jobb oldalt egy bulldog pipázik, baloldalon pedig egy ápolónő…nos ő nem pipázik.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|