Manapság nem okoz különösebb gondot kibérelni egy motort, hiszen számtalan cég kínál már ilyen szolgáltatást. Ha azonban egy kicsit igényesek vagyunk és egy leharcolt masinánál esetleg többre vágyunk, akkor már nem is olyan egyszerű a feladat. Legalábbis eddig így volt.
A Kawasaki magyarországi képviselete a hivatalos gyári képviseletek közül elsőként jelenik meg a piacon új szolgáltatásával, a motorbérlési lehetőséggel. A márka rajongóinak kényeztetésére nagy hangsúlyt fektető hazai Kawasaki képviselet ezúttal azokat is megszólítja, akik ereiben még nem zöld szív pumpálja az adrenalint és számukra is olyan alternatívát igyekszik kínálni, amely a motorozás élményén keresztül teremti meg a márka iránti kötödés alapjait. A most bevezetésre kerülő bérlési lehetőség azonban nem csak a márkával ismerkedő, vagy éppen vásárlás előtt állók számára nyújt segítséget.
A Kawasaki palettának jelentős részét felvonultató, kevés kilométert futott, kifogástalan műszaki állapotú flotta a kategóriaváltáson gondolkodó, friss jogsival rendelkező, vagy hobbi motorosok mellett azoknak is jó szolgálatot tehet, akik a peremkerületekben vagy az agglomerációban a közlekedési dugók okozta kellemetlenségek elkerülésének érdekében kacérkodnak a motorozás gondolatával, vagy esetleg egy olyan megoldással, amit a Kawasaki legújabb gyöngyszeme a J300 is kínál a nagyrobogóval.
A motorbérlés ugyanakkor felfogható egy hosszabbtávú tesztként is, hiszen a gépek valódi körülmények közt, valós közlekedési helyzetben, valódi használati periodikással is kipróbálhatók. Mindezt pedig a hivatalos képviselet által nyújtott megbízhatóság biztos tudatában mindenféle kockázat nélkül lehet megtenni. Bérelhető motorok listája, valamint a bérlési feltételek bárki számára elérhetőek a megújult www.kawasaki.hu oldalon.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|