A huszadik század elején még potenciális közlekedési eszköznek számított bármi, amin nem haltál meg fél órán belül. Az egy kerekű motorkerékpárt a bicikli vetélytársának gondolták, és azzal érveltek, hogy utóbbin könnyen kitörheti az ember a bokáját, mert az beakadhat a küllők közé.

Meg ugye mennyivel menőbb egy ilyennel szájra esni, mint egy kerékpárral. A legtökéletesebb változatot egy svájci mérnök, Mr. Gerdes kísérletezte ki 1931-ben, de már 1904-ben léteztek próbálkozások. Volt légcsavarral hajtott változata is, ami nem tartozott a kulturált közlekedési partner kategóriába, sokkal inkább egy gyalogos aprító gép lehetett. A videón egy Gerdes féle egykerekűvel tartanak bemutatót Párizsban. Kalap, cigaretta, egykerekű motor....ennél akkoriban csak a pilóták voltak menőbbek.

http://www.youtube.com/watch?v=MD9v9v7Dbqk

Egy korabeli szabadalom, 1917-ből az USA-ból

Alfred E. D'Harlingue egykerekűje, a gyalogosaprítóval felszerelve

Edison-Puton féle egykerekű 1910-ből egy francia múzeumban. 3,5 lóerős 150 köbcentiméteres motor hajtotta

Grafika egy régi magazinból, az elméleti végsebesség 1000 km/óra...habár sosem mentek vele 100km/óra fölé

Az olasz Motorouta 1923-ból. Azzal demonsrálták a könnyű kezelhetőséget, hogy nők is tudják vezetni.

E.J Christie of Marion gépe, amibe 250 lóerős repülőgépmotort szerelt. Nem aprózta el, 5 méteres átmérő és 500 kilogrammos súly jellemezte az egykerekűt, amitől 250 mérföld/órás végsebességet remélt.

Gerdes egykerekű motorja 1931-ből