Ma már mindenki megteheti, hogy parttól - partig motorozzon az Egyesült Államokban. De vajon mekkora élmény lehet ez egy 1936 előtt gyártott motor nyergében? Szakadó esőben, nyakig olajosan a berágódott váltócsapággyal szórakozni biztosan nem nagy, de hát ez is része a futamnak. Itt nem az a kérdés, vajon elromlik-e a motor, és még csak nem is az, hogy melyik napon. Sokkal inkább az, hogy milyen gyorsan lehet megszerelni és továbbmenni.
Az első Motorcycle Cannonball Endurance Run 2010-ben volt, és azóta minden páros évben megrendezik. Most szeptember 5.-én vág majd neki a mezőny a 6600 kilométeres távnak és szeptember 21.-én érnek célba. Idén a szervezők igen komoly engedményeket tettek a technika ördögének, mert a korábbi versenyeken csak 1930 előtti motorok indulhattak, most viszont akár egy korszerű 1936-os típussal is rajthoz lehet állni. Ráadásul úgy alakították az útvonalat, hogy egy nap legfeljebb 450 kilométeres távot kelljen legyűrni. Minden nap végén egy motorkerékpár múzeumba, építőműhelybe, vagy motorszalonhoz érkeznek a futam résztvevői, ahol elvégezhetik a karbantartást. A start Daytona Beachen lesz, majd 16 nappal később a szerencsések befutnak a Washington állambeli Tacomába.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|