Soha nem maradhatnak el a nagy események. A Motul Kupa versenyei is azok közé tartoznak, melyekre azt szoktuk mondani, hogy lezajlik, még ha kisbalták is potyognak az égből. Esőnap ezért nincs, mert néhány csepp víz miatt nem fogjuk megtenni kétszer az amúgy is százasokban mérhető kilométereket a volt szovjet repülőtérig. A jó időnek jönnie kell, akár parancsra, akár a „térdre, imához” módszerrel.
Ez eddig nagyjából bevált. Ez a nyár viszont olyan gyalázatos volt a motorosokkal, hogy alig tudtunk megúszni szárazon egy-egy hétvégét. Hiába imádkozott a Speed Riders MC, esőnap hiányában kénytelen volt alkalmazni a vész-forgatókönyvet a verseny befejezésére. Rendhagyó versenynap zajlott a nemzeti ünnepünkkor, melyben főszerepet az eső játszott, egy eséssel megkontrázva. Esőnap volt ez, minden értelemben.
Bármilyen hihetetlen, kunmadarasi gyorsulási versenyen még egyszer sem esett el versenyző. Gyulladt már ki motor a fékezőzónában, robbant fel blokk a rajtnál, koccant a betonfalnak autó, de bukás nem történt a kezdetek kezdete óta. Most történt az első.
Sponfeldner rutinos német versenyző, annyit hallott már a kunmadarasi remek hangulatról, hogy ki akarta próbálni a magyar pályát. Benevezett a superstreetbe, a kvalifikációt 9,09 másodperccel zárta. Beállt az elődöntőbe, felpörgette a hátsó kerekét. Felszállt a füst, közben az első kerék kissé előrecsúszott. Elért egy nedves foltot, a tapadás eltűnt, a kormány becsuklott, és a pörgő hátsó kerék kilökte Sponfeldner alól a motort. A német motoros öklével verte mérgében a betont, mellyel épp a bűnöst találta meg, mert a bukásért pont a nedves pálya volt okolható. Szerencsére sérülés nem történt, legfeljebb a versenyző lelkében, mert egy új pályán, bemutatkozó versenyen, több ezer néző előtt senki sem szeret padlót fogni.
Aztán eleredt az eső...
A teljes cikk az elért eredményekkel a Wild Magazin 227-es számában olvasható, mely még kapható az újságárusoknál....siess, már nem sokáig.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|