Ma már az egyik legismertebb név a Harley-Davidonokhoz gyártott tuning alkatrészek piacán, de hitted volna, hogy egy nyomórúddal kezdődött minden?
A céget 1958-ban George J. Smith és Stanley Stankos alapította de történetünk már jóval hamarabb elkezdődött. George 1952-ben kezdett versenyezni egy „Tramp” vagyis csavargó névre keresztelt 1939-es Knuckleheaddel. A nitrónak és 80 köbinches űrtartalomnak köszönhetően abban az évben szinten mindent megnyert, de a bajnokság fődíjaként kitűzött 1000 dolláros díjat mégsem vihette haza. A szervező, amikor látta, hogy az újonc George fog nyerni, visszavonta a nyereményt.
Hamarosan megismerkedett Stanley Stankossal, majd 1954-ben már a Bonneville-i pályára készítették fel a Tramp-et. Sok átalakítást kellett eszközölni, mert a 125 mérföldes sebesség oda már nem volt elég. Ekkortájt öntötték az első saját dugattyút, és egyedi hengert is esztergáltak a motorhoz. A hosszúlöketű UL főtengellyel 91 köbinchre nőtt az űrtartalom a végsebesség pedig 152 mérföldper óra lett. 1958-ban megalapították a céget melynek első terméke az alumínium nyomórúd szett volt, ami jóval könnyebb volt a gyáriaknál, így a teljesítményt is növelte.
A rá következő évben Stanley kiszállt a cégből és George felesége Marge vette meg a részét. A jó hír az volt, hogy nem kellett cégtáblát cserélni, mert a Smith and Stankos helyett Smith and Smith lett az új név, az S&S tehát maradt. 1960-ban 4000 dolláros jelzáloghitelt vettek fel a házra, hogy megvásárolhassanak egy esztergát. George üzleti filozófiája szerint a gépekre és berendezésekre költött pénzt nem szabad kiadásként értelmezni, mert az idővel megtérül.
Így is lett, még abban az évben piacra dobta az első stroker kittet, ami egy hosszúlöketű blokk építéséhez kell. 1969-ben az S&S által épített Sportster belépett a 200 mérföldes klubba, majd 1970-ben már 265 mérföldnél tartottak. 1975-ben jelent meg a cég ikonjává vált csepp alakú légszűrő. A fejlesztés természetesen napjainkban sem állt meg, 2007-ben mutatták be az S&S első teljesen saját fejlesztésű blokkját az X-Wedge-t.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|