A VII. Örömautózás előkészületei már javában tartanak. Kiss Ágnes, a rendezvény egyik oszlopos tagja már hét éve részt vesz a szervezésben, ezúttal arra kértük számoljon be az eddigi tapasztalatairól, illetve az idei autóztatás várható programjairól.
- Ön és csapata már 7. alkalommal szervezik az Örömautózást. Mi a tapasztalata, könnyű megnyerni a pilótákat ehhez a nem mindennapi autós programhoz?
- A pilóták, ha lehetőségeik engedik, nagyon szívesen vesznek részt a programon, hiszen nekik is óriási élmény látni a gyermekek boldog mosolyát. Ilyenkor ők is egész évre feltöltődnek az élményekkel. Vannak autósok, akik eddig az összes rendezvényen részt vettek. Ők már szoros kapcsolatot alakítottak ki egy-egy „saját gyerekkel”. Nagyon jól esik nekik, hogy akiket korábban már autóztattak újra megkeresi őket, s szinte saját pilótájuknak tekintik. Ez mindkettejüknek nagy élmény, nekünk szervezőknek pedig nagy öröm, hogy visszatérő gyerekek is vannak. Számunka ez az igazi pozitív visszajelzés!
- Hogyan látja a programban résztvevő gyermekek „aktivitását”, mennyire örülnek a lehetőségnek?
- A gyerekek nagyon örülnek a lehetőségnek, sőt amikor az autózás szervezése valamiért később indult el, mint a korábbi évben, már kapuk a megkeresést a kórházak és a gyerekek részéről. Idén a szegedi gyerekek mondták, hogy nekik ez egy kihagyhatatlan élmény és lehetőség, az időpontját minden évben jó előre beírják a naptárjukba. Volt olyan év, hogy őszre csúszott a rendezés. Számos aggódó telefont kaptunk, meg kellett nyugtatni a résztvevőket, hogy nem marad el, csak más helyen, más formában lesz, de lesz!
- Kapnak-e visszajelzést arról, hogyan hat ennek a pozitív napnak az élménye a gyógyulásokra, a betegség elviselésére?
- Dr. Garami Miklós a SOTE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Egyetemi Docense kifejezetten „élményterápiaként” emlegeti a rendezvényünket. Elmondása szerint a gyerekek nagyon várják. Kikapcsolódnak egy kis időre, teljesen el tudják felejteni a betegségüket erre a napra és ezt a gyógyulás szempontjából rendkívül fontosnak tartja. Természetesen csak azokat a gyermekeket engedik el a rendezvényre, akinek ez nem fárasztó, nem megterhelő. A betegség elviselését megkönnyíti, ha egy napra elengedhetik a gondokat.
- Hogy állnak a szervezéssel, jelenleg hány autó áll rendelkezésre és hány gyermek jelentkezett be?
-A szervezés jó úton halad, apróbb simítások szükségesek csak, a külön programokat próbáljuk még színesebbé tenni. Eddig kicsit több, mint 60 autóztató jelentkezett, de a jelentkezési határidő március 26. és megszoktuk már, hogy az utolsó pillanatban érkezik még sok nevezés. Az autóztatók közül nem szeretnék senkit külön kiemelni, hiszen nekünk minden autó és csapat ugyanolyan értékkel bír. A nevezők listája megtalálható az Örömautózás Team facebook oldalán. Egy autóztatót azonban mégis kiemelnék: Tarta Dávid, aki a határon túlról érkezik hozzánk immár másodszor, hogy kortársainak örömet szerezhessen, hiszen ő maga is még gyerek. Tavaly nagyon boldog volt, hogy részt vehetett a rendezvényen, csupa pozitív gondolatot írt a rendezvényről a közösségi profilján, így hírünket vitte a határon túl is. Idén már beteg gyermekek is érkeznek a határon túlról, szóval lassan a határokon túl is megismernek minket és az Örömautózást. Visszatérve a gyerekekre, a különböző helyekről érkező bejelentkezése száma már a 340-nél tart.
- Milyen kísérő programok várhatóak?
- A kísérő programok még nem véglegesek, de amit biztosan tudunk, hogy az SBR Racing idén is felállítja az országban egyedülálló szimulátorát; a Hungaroring Vezetéstechnikai Kft. jóvoltából a gyerekek elektromos kisautókat vezethetnek, kézműves sátorral kedveskedünk a megpihenni vágyó gyermekeknek, a Rendőrség készül bemutatóval és egy rendőrségi Ladával, amit a gyerekek vezethetnek, illetve idén először a motorosok is szép számban képviseltetik magukat, ők a pályán felvonulnak.
A fellépők közül már biztos Vastag Csaba, a Csipet Csapat és a Bojtorján együttes, de jelenlétével több művész és sportoló is az esemény mellé állt. Ott lesz Koós Réka színésznő, Kapitány Dorottya, autóversenyző, Pulai Imre olimpikon és Dr. Tóth Frank Európa-bajnok vízilabdázó. Velük szintén beszélgethetnek és szelfizhetnek a gyerekek.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|