- 2015.06.30.
úlius 3-5. között a Hungaroring ad otthont a német bajnokság “Superbike IDM” sorozatnak, melynek betétfutamán az ADAC Junior Cup sorozatban magyar versenyző is rajthoz áll.
Talmácsi Gábor ígéretes tanítványa, a most 15 éves Somosi Alexanderért izgulhat majd a magyar közönség. A Talmácsi Racing versenyzője sokat edzett az utóbbi időben és Talmácsi Gábor irányításával tudatos felkészülésen van túl. A hétvégi indulás remek lehetőség számára, hogy hazai pályán és hazai közönség előtt is bizonyíthassa rátermettségét.
Talmácsi Gábor, csapatfőnök:
"Alapos felkészülés előzte meg Alexander hétvégi indulását a Hungaroringen. A lehetőségek függvényében biztosítottunk számára mindent ahhoz, hogy a legjobb formában állhasson rajthoz a mogyoródi pályán. Tény, hogy Alexander számára új lesz a KTM versenymotor, viszont a pályát jól ismeri, amiből előnyt kovácsolhat. Két alkalommal én magam is motorra ültem vele és mögötte menve néztem, hogyan motorozik, hogyan veszi a féktávokat, majd számos jó tanáccsal láttam el, amiket rendre megfogadott és egyre jobb köridőket ért el. Szombaton és vasárnap övé lesz a főszerep."
Somosi Alexander (15):
"Talmácsi Racingnek és személyes támogatómnak, Thomas Breitlingnek köszönhetően nagyon sok időt tudtam motoron tölteni az elmúlt időszakban, illeve a felkészülés jegyében indultam a MAMI Kupa Euro-ringi versenyén is. Több alkalommal tréningeztem már a Hungaroringen, így a pályát egészen jól ismerem. A versenyen mindenki egyforma KTM motorokkal megy majd, amivel ugyan még nem mentem, de már alig várom, hogy kipróbáljam és bízom benne, hogy végül a futamon majd a top10-ben érek vele célba."