Egy hónapja hunyt el a magyar motoroslegenda.
Bitter neve az utcai versenyzéssel forrt össze, többször is pontszerző volt a hosszú távú, úgynevezett endurance világbajnokságon. Öt alkalommal indult a világ leghíresebb és legveszélyesebb utcai futamán, a Man-szigeti TT-n, legutóbb tavaly.
"Először kocsival mentünk körbe, már az is necces volt. Egy ponton szóltak, hogy ahol most százzal megyünk, ott 270-nel szokás a versenyen. Hazafelé a repülőn azon morfondíroztam, hogy itt fogok megdögleni. Később playstationöztem, és megmutatták a kritikus pontokat, ami segített. Olyan szakaszok is vannak, ahol félig állni kell a motoron, annyira ráz az út, és van, ahol a gyorsasági motorral ugratunk akkorát, mint krosszmotorral szokás" - mesélte az Origónak Bitter, akit az első évében végrendelet írására köteleztek, és dögcédulával a nyakában versenyzett.
"Tudni kell, mi lesz a motorral, a hozzátartozókkal, ha megtörténik a tragédia. A dögcédula a zűrösebb, úgy éreztem magam, mintha harcba mennék. Ennek az azonosításnál lehet szerepe, ha két motoros összeütközik, és egy területre repül a testük" - mondta a Man-szigeti verseny veszélyeiről.
Halálát végül mégsem szeretett sportja, hanem egy félrenyelt falat okozta.
Nyugodjék békében.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|