- 2016.04.18.
A Superbike kategóriában induló magyar alakulat számára igazán mozgalmasan és eseménydúsan telt az asseni hétvége.
Már önmagában a változatos és igen zord időjárás is megnehezítette a munkát, de a pénteki igen komoly technikai problémát csak szombat délutánra sikerült orvosolni, így Sebestyén Péter szombaton egyátalán nem tudott motorra ülni. Az első edzés napon a tréningek vízes körülmények között zajlottak, majd a vasárnapi bemelegítő edzés már szárazon folytatódott, így ott volt először alkalma Petinek kipróbálnia a száraz beállításokat. Viszont a délután egy órakor kezdődő versenyen ismét vissza kellett térni a vizes setupokhoz, mert komoly mennyiségű eső esett a futam rajta előtt. De hogy senki se unatkozzon, az időjárás ismét közbeszól, hiszen a folyamatosan száradó pálya hatására egyik versenyző a másik után döntött úgy verseny közben, hogy kimennek a boxba egy gumicserére. Valamivel túl a versenytáv felén Peti is a boxkiállás mellett tette le voksát. Szerelői villámgyorsan dolgoztak, így rövid időn belül újra a pályán volt, és végül tisztességesen helytállva a 19. helyen ért célba.
Sebestyén Péter nyilatkozata:
Egy nagyon nehéz hétvégén vagyunk túl, ahol minden összejött, amire legkevésbé sem volt szükségünk. A blokkcserét követően a vasárnapi warm upon tudtam újra motorra ülni, de azon az edzésen száraz volt a pálya, majd a versenyen vízen kezdtünk és szárazon fejeztük be. Kb. a verseny felénél láttam, hogy egyre inkább felszárad az aszfalt és tudtam, hogy az esős gumik nem fogják kibírni a végéig, így kimentem gumit cseréltetni, de nem hoztunk jó döntést, azzal, hogy elöl bent hagytuk. A versenyt ugyan sikerült befejeznem, de közel sem úgy, ahogy terveztem. Köszönöm a csapatnak, Stefanonak és mindenkinek az áldozatot és a kemény munkát, ami végül lehetővé tette a motorblokk cserét. Sok munka vár még ránk, de már alig várom a következő versenyt, ahol technikailag is várható előrelépés.