Már az újságosoknál van a februári számunk, amiben beszámolót olvashattok a yokohamai kiállításról. Pár éve mi is ott voltunk, és nem mással buliztunk együtt a megnyitón, mint magával Billy Gibbons-szal! Ennek örömére gyorsan készítettünk vele egy exkluzív interjút a kiállított Mexican Blackbirdjéről.

Nosztalgiaként olvassátok el az akkori beszélgetést, amit a Wild 171. számában találtok, a legújabb yokohamai beszámolóért pedig keressétek a 255. számunkat az újságosoknál!

„Az autó yokohama-i fotózását megbeszéltük még itthonról, de egyszerre igen kellemes meglepetés ért. Váratlanul úgy alakult, hogy együtt bulizhattunk a ZZ-top frontemberével a kiállítás megnyitóján. Billy Gibbonssal sikerült is elbeszélgetnünk, aztán odamentünk az autójához, hogy konkrétan a frissen debütáló Mexican Blackbird-rôl nyilatkozzon.

- Hello Billy, köszönjük, hogy szakítasz ránk egy kis idôt.

- Nagyon szívesen…

- Elôször is szeretnénk gratulálni, ha jók az értesüléseink, az idén ünnepli a zenekar a megalakulásának 40. évfordulóját?

- Igen, 1969 szilveszterén alakultunk, és '70 január 3-án volt az elsô fellépésünk.

- És az óta is ugyanolyan lendülettel játszzátok a Texas blues-t, a mi legnagyobb örömünkre! Fantasztikus az autód, mikor és hogyan került hozzád?

- Kb 2 éve szólt egy barátom, hogy van egy jó állapotú eladó T-bird, már régóta kerestem egy ’58-ast, imádom a formáját.

- Rögtön elkezdtétek az átalakítást?

- Nem, nem bírtam ki hogy ne vezessem egy kicsit, kb 2 hónapot jártam az autóval, ez alatt megbeszéltük Pete-tel az alapkoncepciót.

- Mi volt a fô irányvonal az építésnél?

- Az alap forma nekem nagyon tetszik, azon nem változtattunk sokat, de megjelenésében az egész autónak mexikóias feelinget akartam, egyszerû vonalakkal, de feltûnô színekkel.

- Ha jól tudom a Mexican Blackbird kifejezés több dolgot is jelent, az egyik értelmezés szerint egy titkos ösvény, ami átvezet a Mexikó-USA határon, a másik szerint a félig fekete, félig mexikói származású prostituáltat hívják így. Az autódat melyikrôl nevezted el?

- Ez talán maradjon meg az én titkom. …vagy inkább mondjuk azt, hogy a Fandango albumunkon szereplô szám után. Hogy az mirôl szól, azt pedig tudjátok.

- Az egész világ tudja rólad, hogy autórajongó vagy, több neves cég is készített már neked jármûvet, a So-Cal-nál sem ez az elsô, amit építettek ugye?

- Nem bizony! Barátságunk elég régi, pontosan nem is tudom hány autót csináltak már nekem, de szerintem több mint 10-et.

- Mondj néhány példát légy szíves!

- Ôk készítették az 50-es business coupe-t a Copperhead-et, a 62 Chevy-t a Slampala-t, a 48-as Pontiac-ot a Leapin Limo-t, a két Hogzilla motort és még sok mást.

- Akkor már szinte el se kell mondanod, hogy mit szeretnél, maguktól készülnek az verdák?

- Azért ez nem így van, mindent szeretek magam meghatározni, mivel sokat turnéztunk, az ötleteimet, és a kívánságaimat telefonon beszéltem meg Pete-el, az idôeltolódások miatt sokszor az éjszaka közepén. Azonban az igaz, hogy a sok éves kapcsolatunknak köszönhetôen az autó olyan lett amilyennek megálmodtam.

- Apropó turnék, mikor terveztek újabb fellépést nálunk?

- Passz, de szeretnénk újra Budapesten játszani, nagyon tetszett a város, de alig tudtunk nézelôdni.

- Gyertek csak minél hamarabb, akkor talán tudtok többet látni Magyarországból!

Billy-t ekkor ellepte az autogram-kérôk hada, szerencsére Pete Chapouris, a So-Cal tulajdonosa beavatott az auto építésének technikai részleteibe.

A karosszéria teljesen eredeti formájában maradt meg. Egyetlen változtatásként a légbeömlô nyílás a motorháztetôrôl, és a külsô feliratok lettek leborotválva. Az alváz is eredeti Ford, azonban a gyári futómû elöl 3 collal ültetett kerékagyakat kapott és a hátsó rugók is ugyanennyivel rövidültek.

A Coker Tire által szállított fehéroldalú BF Goodrich gumikkal, a 15 collos aranyszínûre festett Wheelsmith kerekekkel, és a beépített ültetéssekkel az autó olyan hatást kelt mintha teljesen leeresztett légrugókon ülne. Mindezek mellett az amerikai vasakra jellemzô óceánjárós utazási kényelem persze megmaradt. A hajó meghajtásáról az utolsó csavarig felújított 352 köbincses motor gondoskodik, a szintén restaurált gyári váltóhoz kapcsolva.

Hogy valami a megállásról is gondoskodjon, az elsô kerekek tárcsafékeket kaptak, a hátsó dobok pedig felújítást, a tökéletes állapotban lévô fékcsövek maradtak eredetiek. Egy customnál azonban nem elég, ha jól megy, és jól fékez, sokkal fontosabb hogy jól is nézzen ki. Errôl Mick Jenkins gondoskodott a So-Cal saját kamrájában ahol a PPG arany és fekete festékébe öltöztette a járgányt, majd ugyanitt Dennis Ricklefs húzta fel a színeket elválasztó fehér csíkozást.

A beltérben az eredeti mûszerfalborítást a kaliforniai nap igen csak kikezdte, így az, a többi kárpitozással együtt Gabe mûhelyében éledt újjá, természetesen arany és fekete bôrbôl. A mûszerek a So-Cal saját katalógusából származnak, a mûszerfal, a szellôzôrácsok, és a kesztyûtartó eredeti alumínium burkolatait pedig eloxálták aranyszínûre. Ugyanezt a tökéletes színharmóniát találjuk a motortérben is, a krómozott légszûrôház és szelepfedél, a fekete blokkfényezés, és az aranyra eloxált felületek által.

Elsô hallásra giccsesen hangozhat, a krómozott alkatrészek, (mint például az eredeti dísztárcsák, kilincsek, ablakkeretek, a lökhárítók), az arany-fekete fényezés, és a fehér színek egyvelege, de az autót egyben szemlélve szép egységet alkotnak, sôt egy ’chicano’ járgánynál, a lefelé fordított keresôlámpákkal együtt ezek is elengedhetetlen kellékek.”