Északnak haladtam a Burabay nemzeti park irányába, Kazahsztán egyetlen kihalt autópályáján, előttem pedig viharfelhők tornyosultak. A nyitott szűrő persze úgy szívta a vizet, mint a legjobb szabadkai úti kurva a román kamionost. Megunva, hogy dadog a motor, az egész légszűrőre óvszert húztam, vagyis egy szatyrot és azon csak hátul vágtam egy lyukat, így nem tudott beszivárogni a víz.
A táj innentől gyökeresen megváltozott, a sztyeppét felváltotta a tajga, nyírfa és tűlevelű erdők jelentek meg, kis tavakkal, és minden jobban hasonlított Szibériára, mint Kazahsztánra. A nemzeti park tényleg szépnek ígérkezett, de mivel későre járt, az egyik tó melletti kis földúton vertem fel a sátramat, ahová elvileg tilos volt behajtani. Már 11 óra volt, de még mindig világos, amikor jöttek a parkőrök puskákkal felszerelkezve. Egyenest a sátram felé vették az irányt, megkérdezték honnan jövök, majd közölték hogy rokon népnek tartanak, ezután pedig szó szerint szép álmokat kívántak és továbbálltak. 2 perc múlva aztán egy arra tévedt autóst majdnem kivégeztek, mert be merészelt jönni a lezárt útra…

A teljes cikket a Wild Magazin 205-ös számában olvashatjátok, aminek megvásárlása a hideg hatására fellépő motorelvonási tünetek kezelésére erősen javallott. Kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében pedig fizess elő!