Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7291 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


Merevvázzal teveországba 4. rész

- 2012.12.07.

Északnak haladtam a Burabay nemzeti park irányába, Kazahsztán egyetlen kihalt autópályáján, előttem pedig viharfelhők tornyosultak. A nyitott szűrő persze úgy szívta a vizet, mint a legjobb szabadkai úti kurva a román kamionost. Megunva, hogy dadog a motor, az egész légszűrőre óvszert húztam, vagyis egy szatyrot és azon csak hátul vágtam egy lyukat, így nem tudott beszivárogni a víz.
A táj innentől gyökeresen megváltozott, a sztyeppét felváltotta a tajga, nyírfa és tűlevelű erdők jelentek meg, kis tavakkal, és minden jobban hasonlított Szibériára, mint Kazahsztánra. A nemzeti park tényleg szépnek ígérkezett, de mivel későre járt, az egyik tó melletti kis földúton vertem fel a sátramat, ahová elvileg tilos volt behajtani. Már 11 óra volt, de még mindig világos, amikor jöttek a parkőrök puskákkal felszerelkezve. Egyenest a sátram felé vették az irányt, megkérdezték honnan jövök, majd közölték hogy rokon népnek tartanak, ezután pedig szó szerint szép álmokat kívántak és továbbálltak. 2 perc múlva aztán egy arra tévedt autóst majdnem kivégeztek, mert be merészelt jönni a lezárt útra…

A teljes cikket a Wild Magazin 205-ös számában olvashatjátok, aminek megvásárlása a hideg hatására fellépő motorelvonási tünetek kezelésére erősen javallott. Kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében pedig fizess elő!

 

 

 

 

 

 

 


Eddigi hozzászólások

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...