Nem ez a motor szerepelt a koncepcióban, mikor Attila újból motort akart építtetni Nagy Misivel. A történet kezdetén egyszerűen csak a bajai bontóba mentek el motorblokkot vásárolni egy meglévő vashoz...

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt! A ZR-7-es Kawát nemrég hozták külföldről, és olyan jó állása volt, hogy Attila nem tudott másra gondolni, csak arra: „Ez kell nekem!”
Otthon volt már egy Honda CBR600F2-es komplett futómű, így a motort szétbontatták, és csak a váz-blokk-tank-elektronika együttest hozták el.
A szegedi Lowlander műhelyben hetekig tartott az agyalás, mivel nem tudták eldönteni, milyen irányba induljon el az építés. Maradjon egyedi naked bike, legyen belőle streetfighter vagy esetleg megint café racer… Naná, hogy az utóbbi mellett tették le a voksot!
Megint? Hát persze. Nagy Misivel, a Lowlander mesterével jó barátságban van Attila, pláne, mióta elkészült az előző mű, a Z650 café racer. A motort két éve már láthattátok a Wild oldalain. Így tehát a szokás hatalma alapján maradt az előző stílus.
Először a futóművet rakta alá Misi, ebből már látszott, hogy minden rendben, a motor frankón előre dől. Ennek így kellett lennie, mert a Honda első telószára rövidebb, mint a gyári. Jött a hátulja, amely tíz méter vascső ide-oda tekergetése után még mindig csak jött! Nem volt egyszerű, mire sikerült eltalálni a váznyúlvány ívét és formáját.
Mikor kész lett a váz, már csak a hátsó idom hiányzott. Első felindulásból vettek rá egy kész üvegszálas idomot, de az nem bizonyult a legjobbnak. Viszont mutatta az irányt, illetve azt, hogy merre NE haladjanak. Egyértelmű volt, mit kell rajta változtatni, hogy ne üssön el a tanktól.
Mivel megfelelő üvegszálast nem találtak, sutba dobták a súlytakarékosságot, és Misi egyszerűen csak remekelt. Fémből készítette el a bringa fenekét. Sőt, már akkor áthelyezte az elektronikát és az akkumulátort is a hátsó részbe. Ettől pedig még jobban szem elé került a farokidom íves váznyúlványa.
Mivel nem egy modern café racer volt a cél, ezért a Z-650-ről származó első lámpa némi átalakítás után már alkalmasnak is tűnt a motor elejére. Felkerült egy minimális műszeregység is, ami egy Cagiva hagyatéka. „No plastic!” csatakiáltással megszabadították a műanyag sallangoktól, és a mester megfelelő házat készített neki.
A lábtartókról annyit, hogy szintén bontott alkatrész, egy régi Kawáé volt, ami a megfelelő kezelés után ízlésesen éledt újra a motoron. Nem volt még kipufogó, ez rövidesen egy pesti bontóból született meg, ráadásul vadi újonnan. A jól bevált flexes kezelés, azaz a gyári rendszer rövidebbre vételével máris formás darabbá vált a motoron.
Végül a neheze, a korona, a lényeg jött: a festés! Még jó, hogy belefutottak a télbe, mert így Attila nem kapott frászt a motor nélkülözése miatt.
Kezdődött a matek, elkezdték színes szigetelőszalagokkal össze-vissza ragasztgatni a motort, de a vége mindig egy újabb sör kinyitása, majd a ragszalag letépkedése lett. Mindig valami modern alkotás jött ki belőle, kicsit olyan Picassós...
A szikra kipattant, mégiscsak a XXI. századról van szó. Jött a számítógép és a Photoshop, majd a 120. grafikánál újragondolták az egészet. Milyen színeket is akarunk?! A tavasz még hónapokra volt, de a remény kezdett szertefoszlani…
Szerencsére eljött a happy end, matt fekete helyett lakk fekete, amihez retró színt adnak a „BMW police weis” betétek. A régi motorokhoz illő csíkozással, ami a váz színét tükrözi. Plusz egy kiegészítő szín az arany, ami szolidan köszön vissza a láncon és a leömlőkön.
A motor neve volt még kiforratlan. A rajtszám egyértelmű volt a farokidomra, de a frappáns szlogen nem akart összejönni. A végén volt már Turul Madár is. Szerencsére kinyílt néhány újabb üveg sör.
– Sok alkatrésze más motorról való, és gyakorlatilag a motorok temetőjéből mentettük ki – mondja Attila. – Újraépítettük, ebbe belegondolva a név máris adott volt: ő lett a… Demolition Fugitive, a Bontószökevény!