Éjfél volt, a farkasok vonyítottak, a macskák kikaparták saját szemüket, Xiao Lei álmában pedig egy motoron ülő csontváz tört elő a pokolból. A feje lángolt, a csontjai izzottak, majd lerázta láncait, és elindult, hogy megkeresse szerelmét. Aztán reggel lett, és Xiao visszavitte barátjának a kölcsönkapott Ghost Rider DVD-t.
Nem vitatom, hogy a kínaiak találták fel a puskaport és az olcsó papucsot, de ne felejtsük el, hogy ők alkották meg a fénymásolót is. Ha ez a motor pár évvel később születik meg, minden bizonnyal sokkal jobb helyezést ér el az AMD világbajnokságon, mint a tizenhetedik. Akkor ugyanis már oldschool kategóriában indulhatott volna, a 90-es évek elején oly divatos építési hullámot meglovagolva.
De nincs ezen mit csodálkozni, a közelmúlt gagyija a jövő retrója lesz, csak ügyesen kell egyensúlyozni, és olyan stílust választani, ami vagy most menő, vagy már legalább 30 éve volt az. A kettő közötti időzónába nem túl szerencsés beleesni, mert ott Langolierek laknak, amik felzabálnak, az ő végtermékük pedig a vegytiszta gagyi.
A motor önmagában is elég feltűnő jelenség, de ha az építő, Xiao Lei egyszer a nyeregbe ül, már senki nem mossa le róla a nekrofil jelzőt. A hullagyalázás fogalma új értelmet nyer az üléspozíció által, mert ugyan ki akarna egy csontvázzal análisan érintkezni?
Xiao egyébként a pekingi Songsan MC tagja, és elmondása szerint a klubtársak sokat segítettek álma megvalósításában. Na igen, valószínűleg ők is nagy Nicholas Cage rajongók. Ráadásul a nyakam rá, hogy sunyít köztük egy Custom Chrome díler is, aki az olcsó papucs mellé olcsó alkatrészeket is be tud szerezni. A CC terméke a springer villa, a két kerék, a féknyergek, de még a tank is: ezen a legendás pózban megörökített Marilyn Monroe látható, akit az álomban megjelenő csontváz meg akar menteni.
A blokkal nem lehetett mellélőni, az egy 140 köbinches, vagyis közel 2300 köbcentis Ultima blokk, a megalománia V2-es ikonja. Persze erre is jutott egy kis kínai életérzés annak műanyag ventillátornak a képében, ami a karburátor végén kapott helyet, és eszeveszetten pörög, miközben húzod a gázt.
A láncok is nagy szerepet kapnak a motoron: a hátsó a nem létező sárvédő tartójaként „funkcionál” a két lábat összekötve, az első pedig már láthatóan eltépte a csuklóra erősített bilincset. Itt egy kis testképzavar áll fenn, mert emberünknek három keze van, lévén, hogy a lefelé fordított visszapillantó is kézfejet formáz. A mattfeketére tüsszentett vázon is halványan előtűnik a láncmotívum, airbrush formájában.
Na igen, van egy-két elsietett részlet a motoron. Ilyen például a sziszegős flakonnal fújt kormány, amin mostanra már nem sok festék maradt, és attól tartok, hogy itt nem a szándékos antikolás esete áll fenn. Az öntött alumíniumkoponya még jól is nézne ki, de a szemei helyére illesztett háztartási spotlámpák és a szájába tömött 340 Ft-os kínai (hazai termék) biciklilámpa úgy teszi tönkre az egészet, mint bableves a romantikus vacsora utáni éjszakát.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|