A Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportjának ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatainak fôparancsnoka legszívesebben kitörölte volna az emberek tudatából ezt az építményt. Elég fejfájást okozott neki amúgy is, hiszen itt ôrizték a magyarországi csapatok legnagyobb lôszerkészletét, egy olyan építményben, ami igen élénk érdeklôdést váltana ki a turistákból, ráadásul mindezt egy nagyváros közvetlen közelében. Ezért aztán a Monostori erôdként emlegetett kazamatarendszert úgy kezelték, mintha egy titkos létesítmény lenne. Igaz, hogy Komáromban mindenki tudta, hogy mi a szerepe a Duna partján álló hatalmas építménynek, de minden eszközzel igyekezték gátolni a Monostori erôd létezésének hírét.
A Szovjetunióval szorosan együttmûködô hazai rendszer természetesen mindenben támogatta a katonák kérését, és az akkoriban sokat hangoztatott éberség szellemében a Monostori erôdöt a feledésre ítélték. Nem említették az útleírások, kihagyták a lexikonokból, de még a katonai szakirodalomban is ritkán szerepelt. Az erôdrôl Komárom határán kívül nem nagyon lehetett tudni.
Tulajdonképpen nem volt nehéz dolga a titkolózóknak. A Monostori erôd felépülése óta katonai terület volt, belülrôl civil ember nem láthatta, így még a helybélieknek sem volt tudomása arról, hogy milyen jelentôs és nagyszabású építmény. Pletykák természetesen terjengtek a kazamaták nagyságáról, de a titkolózás miatt ennek hírét felnagyították, és már a Duna alatt
húzódó, a szlovákiai Komárom Öregvárával összekötô alagútról is tudni véltek sokan.
A komáromi vár mindig jelentôs szerepet töltött be. A török hódoltság idején az egyik legfontosabb végvár volt. A XVII. században a legkorszerûbb elvek szerint építették át, de a törökök kiûzése után feleslegessé vált, mert a határ immár tôle messze északon húzódott. A vár helyzete a napóleoni háborúk idején értékelôdött fel. 1807-ben kezdôdött a vár korszerûsítése, ekkor alakult ki az Öregvár kazamatarendszere, és azok a fedezékek, amik a támadó tüzérség elôl biztos fedezéket nyújtottak. A háborút lezáró schönnburgi békekötés után az Osztrák Császárság védelmének új koncepcióját kellett kidolgozni. Komárom feladata lett az örökös tartományok – köztük Magyarország – felé irányuló közlekedési és utánpótlási útvonalak és a Duna völgyének lezárása. Ráadásul elhelyezkedése miatt ez a város még hadmûveleti bázisnak is igen alkalmas volt.
Különös módon, a császári udvar által végzett korszerûsítések Klapka tábornok parancsnoksága alatt bizonyították helyességüket 1849-ben. Klapka olyan eredményesen védte a komáromi várat, hogy még a világosi fegyverletétel után sem adta meg magát, ekkor még feltételeket is tudott kötni a vár átadásához. A magyar csapatok csak október 5-én hagyták el Komáromot, miután biztosították a szabad elvonulásukat.
A Monostori erôd története is a szabadságharc alatt kezdôdött. Klapka György tábornok 1849. május 28-án rendelte el, hogy a várral szemben, a Duna másik partján egy kazamatákkal ellátott erôdöt kell építeni. Akkoriban Homokhegyi-sáncnak nevezték.
1850-ben a szabadságharc tapasztalatait felhasználva indult meg Komárom új erôdrendszerének kiépítése. A több évtizedes építkezés során egy olyan erôdrendszert akartak létrehozni, ami folyamatos tüzérségi tûzzel tudja védeni a Duna melletti közlekedési útvonalakat és az átkelôhelyet.
A már meglévô létesítményeket nem használták fel, hanem új alapokon,
az akkori legkorszerûbb építményeket hozták létre. Ekkor épült fel az erôdrendszer ma ismert több pontja, a Csillagsánc, az Igmándi erôd, és mind közül a legnagyobb: a Monostori erôd.
1870 volt az építkezés befejezésének tervezett éve, de a hatvanas években a tüzérség olyan rohamos fejlôdésnek indult, hogy az erôdrendszer elavult még azelôtt, hogy elkészült volna. A Monostori erôd végül 1871-ben lett kész, ezzel Közép-Európa legnagyobb újkori erôdjévé vált, de azt a szerepet már nem tudta betölteni, amire szánták.
Az elkövetkezô évtizedekben laktanya, idônként gyûjtôtábor mûködött
a falak között. A II. Világháborúban a Komárom alá ért orosz csapatok azonnal megszállták a stratégiailag fontos pontokat, így az erôdöket is.
Aztán ez így is maradt, ezzel megkezdôdött a Monostori erôn negyven éves szovjet korszaka, és innentôl kezdve nem lehetett leírni a nevét olyan nyomtatványban, amit polgári szem is olvashatott volna.
Az oroszok lôszerraktárt rendeztek be a kazamatákban, ennél többet nem lehet tudni ezekrôl az évekrôl. Mivel fennállása alatt folyamatosan katonai terület volt, nem lehetett rá kiterjeszteni a mûemlékvédelmi törvényt, így semmi sem akadályozta a Vörös Hadsereget, hogy egy helyen lerombolják a falakat, és iparvágányt vezessenek be az erôdbe. A szovjet csapatok 1991-ben hagyták el Komáromot, és ezzel megszûnt a város több száz éve fennálló katonajellege.
A Monostori erôd még ma is szinte abban az állapotban látható, ahogy az oroszok elhagyták. Nem is egyszerû megtalálni annak, aki nem ismeri Komáromot. Fôút nem vezet arra, ezért a bejárata még ma is olyan eldugott, mint akkor, amikor titkolták a létezését. Aki motorral (szóval közúton) akar idejönni, annak egészen a Duna-hídig kell mennie. Az erôd felé vezetô rakparti úton szinte rá kell hajtani a hídra, elôtte néhány méterrel van az alig észrevehetô keskeny leágazás.
Az erôdbe azon az átvágáson juthatunk be, amit az oroszok nyitottak a vasút miatt. A fôbejárat melletti kazamatákban egy szerény múzeum mutatja be Komáromot, mint katonavárost. A legérdekesebb azonban a 70 hektáros területen fekvô kazamatarendszer.
Az óratorony alatti kapun tárul elénk az udvar. A méretét elsô pillantásra fel sem lehet fogni, csak mikor öt perc alatt sem érünk át sétálva az udvar másik sarkába, akkor jövünk rá, hogy milyen nagy. A hatalmas udvart teljesen körbefogja a kazamaták vastag fala, a sík területen az egyetlen magas pont a lôdomb, ahová a falakon túlra tüzelô ütegeket vontatták. A tömör kôfalak közé csak egy helyre emeltek emeletes kaszárnyaépületet, a dunai bástya mellé.
Akármelyik boltíves bejáraton lépünk be, többfelé indulhatunk a föld alatt. Bár a folyosók szövevényesek, eltévedéstôl nem kell tartani, hiszen ezeket gyors közlekedésre tervezték, és elôbb-utóbb mindenféleképp találunk kijáratot a szabadba. A falakon még olvasható az itt szolgáló sorkatonák által bekarcolt emlék, sokan örökítették meg, hogy milyen messzirôl vetette
ide ôket a sors.
Világítás sehol sincs, a korlát sok helyen hiányzik, ezért zseblámpa nélkül nem szabad behatolni a kazamatákba. A fôbejáratnál csoportokat szoktak szervezni, akiket szakértô idegenvezetôk kalauzolnak körbe a Monostori erôdben, de nem szoktak rászólni arra, aki egyedül szeretné felfedezni a területet. De a két órás idegenvezetést egyszer mindenképp érdemes igénybe venni, az a jegy árában úgyis benne van.
A falakra, a sánc tetejére is fel lehet menni, de csak óvatosan, mert korlát sehol sincs. A kitaposott ösvénytôl néhány méterre a sáncárok több méteres mélységébe lehet zuhanni. De a Duna és az ártéri erdôk látványa megéri a kockázatot.

Richard

JÓ TUDNI!

– A Monostori erôd március 15-tôl október 31-ig látogatható, minden nap 9-tôl 17 óráig. A felnôtt belépô 900 Ft. Diákok, tanulók 500, pedagógusok 300 forintért válthatnak jegyet. Egyéni látogatók részére tárlatvezetés indul 9, 11, és 13 órakor.
– Aki Komáromban olcsón akar aludni, az némi kényelmi kompromisszum fejében megteheti a Fenyves Ifjúsági Táborban, ami ráadásul még közel is van az erôdhöz.
A telefonszáma 06-34/540-064. Szintén megfelelô szálláshely lehet motorosoknak a Monostor Kemping és Panzió: 06-34/343-000.