Szinte látom magam előtt a sok-sok vigyorra húzódó szájat! Ennél vidámabb témát keresve sem találni a motoros hagyományban. Gondoltátok volna, micsoda ősi tradíciók állnak e három betű hátterében!?
– Burány Judit –

A világirodalom egyik legrégibb gyöngyszeme, a Kr.e. 3. évezredben keletkezett sumér Gilgames-eposz már megemlékezik a sörről. Gilgames, Uruk királya a halhatatlanság füvét keresi. Enkidu, a vadember a király ellenségeként tűnik fel a történetben, majd barátokká válnak. Gilgames meghívja Enkidut Urukba, de szegény egyáltalán nem képes viselkedni. A város vezetői úgy döntenek, hogy Enkidut civilizálni kell, tehát elviszik egy prostituálthoz. (Ezen persze jót derülünk: ennyivel megoldható a szocializáció problémája? De tudni kell, hogy azokban az időkben a ma is ismert közönséges, társadalmilag megvetett prostitúció mellett, a szentélyekben élő, ún. szent prostituáltakat mélységes tisztelet övezte, úgy tartották, ismerik az élet és halál ősi titkait, a nép jóléte, a természet alakulása függött cselekedeteiktől.)
A prostituáltnál a következő történt: „Enkidu nem ismerte a kenyeret, az evésre valót. A sört, az ivásra valót, még nem tapasztalta meg. Az örömlány száját felnyitva Enkiduhoz így szólt: Egyél kenyeret Enkidu! – az élet kellékét. Igyál sört! – az ország szokása szerint. Enkidu kenyeret evett, amíg jól lakott. Sört ivott, hét korsóval.”
Vagyis a barbár Enkiduval megismertették azokat az alapvető dolgokat, melyek nélkül nem képzelhető el az emberi lét, melyek egyértelműen civilizációs lépcsőfokot jelentenek.
A sör a legrégibb ismert italok egyike, közkedvelt volt mind az emberek, mind az istenek körében. Ügyeltek is rá az istenek, hogy egy lakomájukról se hiányozzék a csodás nedű. Egyetlen egyszer, a nagy vízözön idején mégis nélkülözni kényszerülték. „Az istenek jajgatással teltek el, szomjúhoztak a sör után” – olvashatjuk az Atrahaszísz-eposzban.
A kocsmák (sumérül: es-dam) már akkoriban is szélesre tárt kapukkal fogadták vendégeiket, egy-egy kocsmárosné sajátos státuszt vívhatott ki a férfiak társadalmában. Kr.e. 2100-as évek elején keletkezett Sumér Királylista tájékoztat bennünket: „Kis városban Ku-baba, a kocsmárosnő, aki Kis város alapjait megszilárdította, volt a király, 100 évig uralkodott.” De jaj volt annak, aki hozzá nem méltó módon lesüllyedt a kocsmák világához! Babilon legendás királya, a Kr.e 1700-as években élő Hammurápi törvénykönyve 110. paragrafusában leszögezte: „Ha egy ... papnő, aki nem lakik kolostorban, kocsmát nyitott, vagy pedig sörért kocsmába belépett, az illető nőszemélyt égessék meg!”
A ránk maradt szövegek ritkán említik meg a sör, mint alkohol agresszívvé, másnapossá tevő oldalát, pedig ez mindig is a sör velejárója volt. Egy bélbetegségekkel foglalkozó munkában olvashatjuk: „ha valaki kiváló minőségű sört iszik, és azután csontjai mintha összetörtek volna, rosszul néz ki” vagy „ha valaki sört iszik, és azután feje tartósan meg van pakolva, szavait ismételten elfelejti, beszédében lehengerlő, de határozatlan”. Gondolom, az efféle állapot mindenki számára ismerős. A könyv első orvosságként a ’kutyaharapást szőrével’ módszert alkalmazza: sör okozta macskajaj ellen borban oldott drogokat ajánl. Bár, a bort ne tekintsük egyenrangúnak a sörrel! Annak ellenére, hogy ugyanolyan elterjedt és ismert ital volt, nem mindennapi fogyasztásra szánták, hanem szakrális italként tartották számon, pl. a bort szentélyekben használták, italáldozat bemutatására. A bor az ókori Görögországban és Rómában válik majd általános fogyasztásúvá, akkor is vízzel keverve. A sör és bor eszmei értéke közti különbség a mai napig megmaradt, borozgatni elegánsabb, mint sörözni, sört ritkábban ajándékoz az ember.
A sörrel kapcsolatos következő fontos kérdés az, hogy miből készítették? Mindenkit megnyugtatok, az első ismert recept a világon a sörkészítés módját tárja elénk. Az Egyiptomi Óbirodalom megbecsült birtokosa, udvari embere, Ti (elhunyt Kr.e. kb. 2350) sírkamrájában egy többsoros falfestmény tárja elénk a sörfőzés műveletét. Itt a sör alapanyagát a besa kifejezéssel jelölik. Kisebb vitát váltott ki, mit érhetünk besa alatt. Zavarba ejtő, hogy ugyanez a kifejezés szerepel a receptes gyűjteményként ismert Ebers Papíruszon, ill. a matematikai példatárként számon tartott Moszkvai Matematikai Papiruszon.
Abban egyetértettek a kutatók, hogy a besa kizárólag gabona lehet, végül C.F. Nims, angol régész, paleobotanikus arra a meggyőződésre jutott, hogy a besa csíráztatott gabona, azaz maláta. Az ókor embere igazi ínyencnek számított, Babilonban, ahol a sört szintén csírázó gabonából élesztő segítségével készítették, hat különféle sörfőzési előírást tartottak számon. Egy jobbfajta sörgyár Babilonban húszféle sörfajtát tudott előállítani. Dél-Amerika elitje (Pl. inka vezetőség) szintén sör mellett tárgyalt a birodalom kérdéseiről.
Említettem, hogy a besa kifejezés az orvosi Ebers Papiruszban is szerepel. A sörrel valóban gyógyítottak az ó- és középkorban. Mindenki hallott már a zsidó nép babiloni fogságáról. A híres zsidó orvos, Chanina rabbi részletesen megfigyelte a babiloni orvos-papok tevékenységét, és tapasztalatait a Talmudban rögzítette: „Miért nincs ’rathan’ betegség (lepra, esetleg bőr tbc) Babilonban? Mert ott céklát esznek és ’hizmi cuscutá’-ból készített sört isznak.” Vagy: „Miért nincs ’cara’ath’ betegség (ótvar) Babilonban? Mert ők fehér répát esznek, sört isznak és az Eufrátesz vizében fürdenek.”
Ma már megállapíthatatlan, hogy a hizmi-cuscuta nevű speciális sörkészítmény esetében mire kell gondolni, azt sem tudjuk, elkészítéséhez milyen élesztőfajtát használtak. A mai orvosok egyetértenek abban, hogy a gyógyhatás nyitja az élesztőben keresendő. A különböző élesztőfajták egysejtű sarjadzó gombák, ezek idézik elő a sör erjedését. Már a XX. század elején megfigyelték, hogy bizonyos élesztőfajták olyan anyagokat termelnek, melyek más élesztőkre és baktériumokra növekedés gátló hatást fejtenek ki. Bingeni Szent Hildegard, XII. századi zárdafőnöknő még tüdővész esetén is a sört ajánlotta.
Átlépve a középkorba, a sör fogalma a vikingekkel és a keltákkal kapcsolódott össze. Náluk a mézsör volt közkedvelt ital. A szerzetesek által lejegyzett, ír Hódítások Könyve a Kr.u. XII. században nyerte el végleges formáját (a könyv Írország benépesülését tárgyalja). Ebben azt olvashatjuk, hogy hat nép érkezett idegen földről, harmadszor Partholon vezetésével szállt partra egy csoport, akik sok mesterséget terjesztettek el Írországban, többek között az első fogadót is ők állították fel, illetve ők készítettek itt először mézsört.
Fontos tudni, hogy a Honfoglalás Könyvének lejegyzői minduntalan a bevándorolt népek szkítiai eredetét ismétlik. Bár a szkítákra vonatkozó, többségében görög források leginkább a kumisz, az erjesztett kancatej fogyasztását említik őszinte csodálkozással, találunk utalást a méz- vagy méhsörre is. Maximus Tyrius jegyezte le a Kr.u. II. század végén a szkíták kapcsán: „Másoknak a méhek édesítik az italt, sziklákon és tölgyeken építve kasaikat.”
Grandpierre Attila szintén érdekes adatot hozott nyilvánosságra. Kik építették a kőköröket című cikkében, a rejtélyes Stonehenge kapcsán. A brit kutatók a Stonehenge-t építő kultúrát ’Bell Beaker’-nek nevezik, ezt az elnevezést az egész tudományos világ átvette. A Bell Beaker magyarul harangserleget vagy kehelyserleget jelent. Grandpierre Attila a következőket találta a „Bronze Age in Britain 2500-1000 B.C.”, „Beaker people” honlapján: „A serlegek népe (beaker folk) földművelők, pásztorok és íjászok voltak, kőből készült könyökvédőt viseltek karjuk védelmére, hogy az íj húrjának visszacsapódásától védjék karjukat. Ők voltak az első kovácsok Angliában, az első réz-, arany- és bronzművesek... Ők vezették be az alkoholos italokat Britanniába, mégpedig egyfajta mézsört... Csészéket és királyi kormánypálcákat (jogarokat) tettek a halottak mellé a sírba. Kőköröket építettek...”
Mi mindenre nem jó a sör! – gondolhatjuk elképedve.
A módosabb vikingek kedvence szintén a mézsör volt, de ismerünk még egy sörszerű italt, a nabidot. Fogyasztottak még egy árpatartalmú, füvekkel fűszerezett italt, de természetesen ismerték a bort is. A sörnek fontos szerep jutott a házassági szertartásoknál, a házasság megpecsételéseként a két fél ugyanabból a kupából ivott a habzó léből. Minden viking harcos halál utáni vágyából, a Valhallából sem hiányozhatott a fenséges folyadék; az egész napi harci gyakorlat után minden este bőséges lakoma várta a megboldogultakat, melyhez Meidrun, a kecske szolgáltatta tőgyéből a mézsört.
Európától keletre kevésbé van jelen a sör, ill. az alkohol, hiszen a Kr.u. VII. századtól rohamosan terjedt a Mohamed próféta (Allah dicsőítse és üdvözítse Őt – a szerk.) alapította iszlám vallás, mely tiltja az alkoholfogyasztást. Ne higgyük, hogy maradéktalanul be is tartották ezt a szabályt, csupán nem írtak, beszéltek róla. Pl. az alkímia kifejezés arab eredetre utal, az alkimisták kísérleteik során rengeteg, ma is kedvelt alkoholfajtát állítottak elő tűz és víz segítségével, talán véletlenül, talán nem. Egy ehhez kapcsolódó monda szerint Dávid, izraeli király sörfőző mester volt, a sörmesterekről készült faragásokon, metszeteken a hatágú csillag az alkímia szimbóluma, mintegy utalásként a sörfőzők tudományára.
Európában a sört hagyományosan árpából készítették, a komló hódító útját a IX. században kezdte meg, de végső győzelmet csak
a XV. században aratott. Észak-Amerikában az 1600-as években terjedt el. A komló vadon nőtt a fűzfák között, „mint farkas a bárányok között”, innen kapta latin elnevezését: humulus lupulus. Európa egyik legősibb, legnevesebb sörfőző vidéke Bohémia (ma Csehország) volt, egyaránt tudunk apátsági, polgári, paraszti, királyi sörfőzdékről sőt,
a törvényellenesen tevékenykedő mestereknek is jó megélhetést biztosított. Ismertek különleges zamatú, pl. korianderrel, borókabogyóval, curacao narancs héjával ízesített söröket. Az első sörtisztasági törvényt a bajorok hozták 1516-ban, az exportra szánt sörök kizárólag malátából, komlóból, élesztőből és vízből készülhettek. Mára nincs a világnak egyetlen pontja sem, ahol ne ismernék, készítenék a sört.
Remélem, ezután mindenki az ősi tudás birtokában nyúl még a műanyagpoharas sör után is, enyhítve a hosszú utak fáradalmait, melyeknek a tavasz közeledtével újra elébe nézünk.
Kedves egészségünkre!