Jalopy - Sportsterből lett retro-„tragacs”

A Top Shelf Customs még az eredeti felállásban, 2004-ben készítette el retro-Sporsterét, amelynek nevéhez az ötvenes években használatos szleng adta az ötletet.
– Csöbi Gabi –

A „Jalopy” (azaz járgány, verda, szekér, tragacs stb.) névre keresztelt jármű természetesen csak első pillantásra tévesztheti meg a szemlélődőt, mert a részletek semmiképp sem utalnak tragacsra. A motort a céget egymagában továbbvivő Barry mutatja be nekünk.

Az ex-Performance Machine technikusok legjobb tudásukat adták bele a munkába. A motor több kiállításon aratott sikert, de még helyi kis találkozókon is hozott el díjat. Szerepelt az American Thunder tévésorozatban, és amerikai, japán, nyugat-európai magazinok után most a Wild-ban is bemutatkozik.

A Performance Machine erősen rányomja védjegyét a Jalopy-ra. Kezdve az azonos méretű, kellően duci, fehérfalú gumikon gördülő 16”-os PM Vintage kerekekkel, folytatva a PM fékrendszerrel. A Vintage (régi, klasszikus, nosztalgia) nevet a formájuk után kapták, mivel a tervezőket megihlette a – hot rodok világában először a hatvanas évek legelején felbukkant – könnyűfém kerekek spártai egyszerűsége. Ez hozta a gondolatot hasonló motorkerekek gyártására. A versenycélokra készült modern 10”-os féktárcsákat elöl PM 125x2, hátul PM 125x4-es, 4 dugós féknyereg satuzza. A PM főfékhengereket Goodridge acélcsövek kötik össze a munkahengerekkel.

A szuperkönnyű, 180 kg-os gép Springer-villája és a merev váz egyaránt Paughco gyártmány, utóbbi az 1200 cm3-es XL Sportster blokknak ad otthont. A gyári motort Barryék 90 lóerőre piszkálták fel. Ahogy a régiek mondták, a „hoped-” vagy „suped up” blokk magasabb tetejű Thunderstorm dugókat és gyűrűket kapott, a sűrítés emelése érdekében. A szintén Thunderstorm márkájú hengerfejekbe nagyméretű Buell szelepek kerültek, ezek vezérlését Andrews-N4 bütyköstengelyekre bízták. Az etetést 42 mm-es Mikuni HRS látja el, a gyújtást Crane Hi4-es elektronikus gyújtóberendezés szolgálja. A tekintélyes nyomaték Barnett 5 sebességes váltón és szekunder láncon át jut a hátsó kerékre.
Az építők munkáját dicséri az egyedi hátsó lámpa, az ülés, a kormány és a kipufogórendszer. A fényezést a szomszédos műhely, a Color Zone Design követte el.

Az első lámpán látható cégembléma kézi festését én végeztem. A fekete alapszín, a piros „scallops”-ok (és NEM „nonfiguratív”!!! GRRRR!) és a fehér pinstriping erős kontrasztja kitűnő összhangban van a selyemfényű alumíniumfelületekkel.

Egyetlen, de kiküszöbölhetetlen hiányossága a mocinak, hogy nincs berúgója. Sajnos a ’83 utáni Sporikra már utólag sem szerelhető fel, mivel a dinamót felváltó generátor – ha az emlékezetem nem csal – pont a néhai berúgó mechanizmus helyére került.

Mindamellett a Jalopy ékes bizonyítéka annak, hogy a fehérfalú gumiktól nem kellene ódzkodni, felhasználásukkal dögös bringa építhető! Nem attól válik a motor Bon Jovissá, általuk akár épp az ellenkező hatás érvényesülhet.

A motor formáját tekintve a mérsékelten magas kormánya miatt is határeset a bobber és a chopper kategóriája között. Mégis az alkalmazott színek, a krómmentes, fekete kormány, a villa és egyéb alkatrészek, a fehérfalú gumik a bobberek világához viszik közelebb. Egy magasabb, krómozott kormánytól és egy 21”-os küllős keréktől máris tipikus, korai stílusban épített chopperre változna.

Másrészről a hátsóval megegyező méretű, vaskos elsőkerekű Jalopy formabontó a mai amerikai építők előtt is. A tengerentúli ízlés ugyan jó ideje utat engedett az Európából kiindult hátsógumi növekedésnek, de az első kerekekre még mindig a nyüzüge, 90-120 mm vastagság a jellemző, amihez leginkább 18-21”-os átmérő párosul.

Jó, tudom, a Jalopy 130-as gumijaival a XXI. században már nem döngeti a rekordok csúcsait. De nem is az volt vele a cél, hanem hogy ha kell, közúton, mint praktikus jármű szolgálhasson, és harmonikus arányaival, stílusával, megoldásaival a kiállítások kedvence is lehessen.