Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7291 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


A Predator

A „ragadozó” persze nem ragadozik, legfeljebb a kíváncsi tekinteteteket ragadja magával. A Radical Garage építése mindenestre igen figyelemreméltó. Hosszú, nyújtott vonalak, extrém formák, állítható hasmagasság – és persze komoly teljesítmény!

A motort Sanyiék tavaly június közepére fejezték be, hogy utána rögvest ki is vigyék a motorépítő VB-re. A freestyle-ban nevezett Predator jegyzett eredményt ugyan nem ért el, de a döbbenetesen erős mezőny ismeretében ez nem számít túlzottan furcsának. (A másik általuk kivitt motor viszont negyedik lett a módosított Harley osztályban!)
A Palásti Jani és Görbe Sanyi által jegyzett Radical Garage Predatora öt hónap alatt készült el. A motor Sanyi tulajdona, a vonalvezetését is ő találta ki, valamint a fémmunkákat is ő végezte el.
Az elnevezés onnan származott, hogy a műhelyben egy kuncsaft éppen látta, amint a tank munkálatai folynak, és a formára ő mondta, hogy ez olyan predátoros.
Az a tank egyébként már a kettes számú változat volt. Utána következett még egy, hiszen hamar munka ritkán jó… Szóval nem volt egyszerű kihajlítani ezeket a vonalakat, úgy, hogy a szimmetriát is megtartsa, és pontosan az elképzelt vonalak alapján haladjon. Csak a harmadik nekifutásra sikeredett tökéletesen, talán ez volt a legnehezebb művelet az egészben, és erre is a legbüszkébbek.
A váz alapját a Penz készítette el, az igényeknek megfelelően. Némi felfüggesztési pontmódosítás természetesen még maradt itthonra is, valamint bizonyos részeken lemezekkel fedték
be a vázcsöveket, hogy a karosszéria egységes képet adjon.
A motor természetesen állítható magassággal bír, és a sárvédő együtt rugózik a hátsó kerékkel, egészen szorosan rásimulva. Ennek a rendszernek az a nagy előnye, hogy vérmérséklettől függően lőhető be a hasmagasság és vele együtt a dönthetőség. Fontos ez egy olyan járműnél, amit 121 lóerő hajt egy 280 mm szélességű gumin keresztül. Persze a hátulja miatti blokk-szélesítésről se feledkezzünk meg, mert a lábtartók és a blokk oldalának szikráztatása a kanyarban eleinte élvezetes, de hosszú távon semmiképpen sem egészséges! Összességében kellemesen vezethető lett, lapos, hosszú, és széles a szörnyeteg, brutális erővel.
A motoron három műszer is helyet kapott, a sebességmérő és az olajnyomásmérő mellett a hengerek között tartózkodó rugóstag légnyomásmérő. A primer dekli áttört, és ez még látványosabbá teszi a közel kétliteres Total Performance blokkot.
A koronát a motorra a fényezés teszi fel, ami szintén a Radical Garage műve. A fekete, mélyvörös és csillámhatású fényezés rásegít a térhatásra, a ragadozóhoz méltóan kissé redősebbé teszi a „bőrét”.
Hanyag elegancia jellemzi a krómozott, polírozott részek arányát. A féktárcsákon, beltkeréken, blokkon és a markolatokon kívül nincs fémjellegű szín.
A Radical Garage radikális motorja tehát összességében igen szép!

Retép
Modell: Kiss Hegedűs Réka (khreka.hu)
Smink: Horacsek Ági

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...