Az ezüstérmes

Chicara Nagata tavalyi VB címe erős hatással volt nemzete építőire. Míg tavaly csak két japán építést neveztek be, idén már heten érkeztek a szigetországból. És egyikük sem végzett az abszolút 30-nál rosszabb helyen…

Chicara a tavalyi, 39-es kiadású, 1200 cm3-es motor után most egy 750 cm3-es, 1942-es WLA-t választott kiindulási alapnak. A használhatóság cseppet sem számít a VB-n, így szerencsére nem kellett a tavalyi koncepciónál motorozhatóbb járművet készítenie.
Chicara a mikromotorok híve. Az előző alkotáson ülve nemhogy a motorozás ténye, hanem már a puszta gurulás is kérdéses, még akkor is, ha csak lábbal tolja arrébb a vasat. Vizsgáljuk meg, az „Art Two” mennyiben tért el ettől a koncepciótól!
A jó kifejezés talán az anorexia. A vézna modellek világából hírhedt betegség szép lassan beférkőzött az AMD bajnokságaira. A tények cáfolhatatlanok: többségben a csontsovány motorok irányvonala tarol, s ebből Chicara sem akart kimaradni. Vékony, 3 collos, nagy átmérőjű kerekek, tudatosan az egyik legkisebb méretű WLA blokk kiválasztása, és egy 1960-as kiadású négygangos Triumph váltó, mely szintén cseppnyi helyet foglal. Ezeken a fő tényezőkön kívül minden az egységes „csontváz-koncepciót” segíti. A kipufogó talán húsz centi hosszú, a kólásflakon-méretű tank pedig bekéredzkedett a vázcső és a hengerfej közé.
Chicara a művéhez egy új, merev stílusú vázat készített: a Chicara 8 Unit frame-et. Az egész váz látványának lényege szinte csak az a vonal, mely összeköti a hátsó tengelyt a villanyakkal. Sárvédő még nyomokban sincs (csak szimbólumként, a nyereg mögött 8 centiben, függőlegesen), a blokk és a váltó behelyezése után pedig hangsúlytalanná válnak a bölcső részek. Olyan az érzetünk, mintha a felső vázcsőről lógnának le az elemek. A cél ez is volt, és innen már nem fájt Chicara feje attól, hogy milyen gigantikus alkatrészeket kell még felhelyeznie, mivel csak az apróságok maradtak. A váz tartónyúlványait nem hegesztési varratok tartják, hanem elsősorban mart elemek, melyek később tökéletes felületet tudnak adni a krómozáshoz…
Az első teleszkóp megoldásánál ismét valami különlegeset választott. A kiindulási alap egy megcsonkított springer, amire felső kifli nélkül csatlakozik a csutka kormány. Hősünk nagy mestere az első kerék megvilágításának, és most sem habozott – a szó szoros értelmében – kilátástalan helyre építeni az első fényforrást. A kifli zsúfolt halmazába viszont ízlésesen illeszkedik, és cseppet sem lóg ki.
A fékek sem a hatás kedvéért vannak. Elöl egy mindössze 7 centis átmérőjű dobfék lakik, hátul pedig egy Sportster-é, mely szerényen meghúzódik a lánckerék mögött. És itt el kell jussunk a lábtartókhoz, melyekről először azt gondolhatnánk, hogy rossz irányba szerelték fel a rendszámtartót. De nem, ők a lábtartók, erősen meghatározva a valószínűtlen üléspozíciót. Ráadásul még a kormány szarvai is enyhén kifelé hajlanak.
Chicarának persze meg sem fordult a fejében, hogy motorozzon a vassal, tehát könnyen dolgozik ilyen megoldásokkal. A Saga-i műhely műve többnyire vékony, kecses elemeket tartalmaz, melyek valószínűleg még a legjobb anyagminőség esetén sem bírnák a strapát.
Viszont Chicara művészete okot ad a jó helyezésre. Ezen a motorján is olyan részleteket fedezhetünk fel, melyek szinte valószínűtlenek. A kis karok, rudazatok, csuklók olyan művészi részletességgel vannak kidolgozva, melyek valóban a párjukat ritkítják. Akár a hengerfej marás/fényezés kompozícióját, akár a berúgókar ívelt marását, akár a váltókar (Mely egyben a pedál!) rudazatainak kidolgozását nézzük, mind-mind megannyi ékszer.
És akkor az egészet nézve rá is jöhetünk: a japán mesternek küldetése van. A küldetés pedig nem más, mint a motorépítést elvinni az ékszerészet irányába. Munkáit figyelve bizton állíthatjuk, jó úton halad...
A 2007-es Motorépítő Világbajnokság ezüstérmes motorjáról beszéltünk.

Szöveg: Retép
Fotó: Horst Rösler