Közel négyszáz épített motor, és száznál is több épített autó. Ez a mérlege a szigetország legnagyobb show-jának. A gépek többségén tisztán látszik, hogy pénzhiány nem korlátozza túlzottan az alkotó munkát.
A nagyon igényes megoldások között hihetetlen mennyiségű kísérletező szellemet mutató értelmetlenség is volt – a látványosság oltárára helyezve. A többség viszont tökéletesen kidolgozott motor volt.
Itt volt Chicara, a VB győztes motorjával és persze az ezüstérmessel is, de külföldről is jelentős számú motor jelent meg a tetemes szállítási költségek ellenére. Volt kiállító Ausztráliából és Amerikából, valamint Hong Kong-ból és Dél-Koreából is.
A Mooneyes cég rendezvényére már a megnyitó előtt egy órával sorban álltak. Ezen egyébként ne csodálkozzunk, mert néha úgy tűnik, a japánok szeretnek sorban állni. Ha öt-hat ember sort képez, rövidesen mások is csatlakoznak hozzájuk, akár a cél ismerete nélkül.
Én nem a nyitásra mentem oda, de megtudtam, hogy a tömeg miatt negyedórával előbb nyitották a kapukat…
A motorok kétharmada, háromnegyede volt Harley. Ez elvileg furcsa, a világ négy, talán legnagyobb motorgyárának hazájában. A magyarázat egyszerű: az épített motorok esetében az amerikai vasnak van a legkomolyabb kultusza Japánban. És a Harley-kból is leginkább a ré­gebbi modellek a menők. Ha WLA-d van, Te vagy a király, ha shovel-ed, akkor elismernek, az Evo-t jobb körökben már ki kell magyarázni. A Twin Cam-et nem is hozom szóba…
A helyszín lehetőséget adott a pinstriping művészet bemutatására, de még fémkalapálást is átélhettünk. Pólóárusok, kiegészítő forgalmazók, motorkereskedések is megjelentek. A csarnokban persze volt bő­ven helyük. Ha meg kéne saccolnom a méretet, talán tízezer négyzetméteres lehetett az egy légterű, oszlopok nélküli terem.
A díjátadás késő délután volt. Tetemes mennyiségű díjat osztottak ki, ha jól számoltam, közel ötvenet – persze ebben az autók is benne voltak. A motorok között pedig sok igen különleges volt. A többnyire old school, és klasszikus chopper kategóriába sorolható motorok érdekes megoldásokat is tartalmaztak.
Tudatos útkeresés zajlik Keleten, de csak bizonyos keretekig. A fő csapásirányon belül pedig megjelennek az extrás fényezések vagy éppen a teljesen fémszínű vasak. Nem ritka az avantgárd, szűrrealista, vezethetetlen motor is. Mindezek sokféle verzióban, nagy számban.
A döbbenetesen ízléstelentől egészen a szenzációszámba vehetőig.
Japánban hiányoznak azok a motorok, amelyeket itt Európában építenek legsűrűbben. Talán a németeknél, olaszoknál, franciáknál van a legtöbb széles hátsó kerekű lowrider. A nincs miértjére választ kaptam a Zombies egyik építőjétől, Keiji-től. „Japánban kicsik a parkolóhelyek” – mondta, majd elnevette magát.
A valódi ok persze az, hogy egyszerűen nem trendi. És persze az átlagos testmagasság is inkább a kecses motorok elterjedését erősíti. És nem trendi a „téma motor” sem, ennek manapság az USA az elsődleges fészke.
Pedig az egy-egy témára, ötletre alapozva megépített motor már Magyarországon is megjelent, jó példa erre a T-Motor Sidecar három oldalkocsis vasa vagy az AMS Snake-je.
A Best of Show díj győztese az a Hide Motorcycles volt, mely tavaly Mainz-ba is elhozta az egyik motorját. Akkor, ott, kilencedik lett vele.

Az autók számára leválasztották a csarnok egyik oldalát. A kiállított négykerekűek nem voltak körbekordonozva, egész közelről szemügyre vehettünk mindent. Minden legendás modell itt volt. Közel száz autó, köztük 32-es Ford-ok, radikális rat rod-ok és csillogó, show-fényezésű csodák, pick up-ok.
A negyvenes évek végének gömbölyödő vonalvezetésű autói szintén megjelentek, de a húszas évek szivar alakjai is, V8-as blokkokkal, mo­dern vázzal és futóművel.
Volt minden. Rozsdás kaszni pinstriping-gel feljavítva, mattfekete – alu kompozíció és nyolc lakkréteges metálfény. A customok világán túl megjelentek a hetvenes évek nagy amerikai autói is. Ne gondold, hogy ezzel hígították a mezőnyt! A nagyon durva fényezések mellett a belső tereket alakították úgy ki, hogy igazából nem is hittük el, amit láttunk.
A luxuskategóriájú kárpitosmunkák csúcsát ismerhettük meg Yoko­h­a­mában.
Valamint az autó-, és motorépítés világszínvonalú koncentrációját. Enyhén szólva nem bántuk meg, hogy elmentünk Yokohamába!