Lehet egy olyan motorról meglepőt írni, amelynek születését lépésről-lépésre nyomon követhették egy motoros magazin tévénézői? A „Széles út” lowrider ugyanis nézők ezreinek szeme láttára született – szó szerint a semmiből!
Egy motoros tévéműsor, ha nem akarja előre leforgatott „konzervekkel”, ismétlésekkel untatni nézőit, nincs könnyű helyzetben télen. A Széles út készítői így elhatározták, hogy a meleg kandalló melletti élmény-mesélés helyett motorépítésbe fognak. Egy olyan motor építésébe, amely a „széles út” témakörére épül, amely mutatós, de határozottan jól motorozható.
A munka kivitelezését a Monster Customs műhely vállalta el. Elfogadták a főszerkesztő mániáit, így a Küryakin légszűrőt, a 240-es hátsó kereket és azt, hogy sok kézimunka legyen a motoron.
Az egyeztetések során a fiúk ezt megtoldották a légrugóval és a félkarú lengővillával. Úgy gondolták, ütős kis motor épül majd a tévében. Előre elhatározták azt is, hogy a végcél az áprilisi motorépítő magyar bajnokság, addigra kész kell lennie a gépnek.
Megkezdődött a munka, egy 883-as sportster-blokkal, amit azonnal 1200-asra fúrtak. A blokk teljesen romos állapotban volt, gyakorlatilag teljesen fel kellett újítani, eközben sport vezérműtengelyt, dugókat és gyújtást kapott. A munkát külön nehezítette, hogy össze kellett gyúrni egy 2003-as és egy 2004-es erőművet.
A hajtóművet belepasszították a softail-vázba, és aztán tényleg elkezdődött a kézimunkák ideje. Egyedi felnik készültek, a küllőkön az út-motívummal. Emellett egyedi, 9 lemezből összeállított tank is, amelyen – akár a sárvédőkön – ugyancsak végigfut az út. Ezek, no és a szintén egyedileg készített félkarú lengővilla adják meg a motor főbb jellegzetességeit.
A mutatós kipufogót Kern Petivel közösen álmodták meg.
A kezdeteknél elégnek tűnt az idő, de ahogy lenni szokott, a hajrá mégis szoros lett. A Devils Motor Show-ra két átvirrasztott éjszaka után az utolsó pillanatban, de megérkezett a gép. Ezt az élet, na és az egyedi alkatrészek egymáshoz illesztésének nehézségei osztották – az viszont tény, hogy míg a többi nevezett motor már a helyén pucolta a krómozásokat, a Monster Customs műhelyben még a szerelés zajlott…
A motor azóta is folyamatosan alakul, a bejáratás tapasztalataként új, ergonomikusabb kormányt kapott, nemsokára pedig használható sárvédője lesz a show-takaróelem helyett. Ütős, közel 100 lovas blokkja remekül gyorsítja a könnyű gépet, kiváló az egyenesfutása, és elég jól dönthető is. A „tévésmotor” beindult, és mára büszkén rója a széles utat.
A Széles út lowrider fekete alapszíne olyan, mint a fekete párduc a dzsungel mélyén. Eleinte nem tűnnek fel a részletek, de ha van időnk tanulmányozni, láthatjuk a különleges vonalakat. A megoldások java pedig kézimunkával készült a Monster Customs műhelyben…
Ntk
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|