Cool Cat hot rod-ja

Először a nagyteljesítményű V8-as hangja hallatszik, ahogy a Supertrapp jellegű kéményeken előtör. Az autó megjelenése aztán minden képzeletet felülmúl. Még jó, hogy én már láttam, így van lélekjelenlétem a fényképezőgéppel is foglalkozni…

Robi autója mindenképpen mérföldkőnek tekinthető a hazai autóépítések sorozatában. A frissen elkészült rod az itthon épült, működőképes vasak palettáján ma a legöregebbnek számít! A kaszni ugyanis 1929-es!
És ez még csak az egyik különlegesség. Bár a különlegesség nem is jó szó, mivel minden részlet különleges. Itt van tehát egy 1929-es kaszni és alváz – a későbbi szocialista tábor országából. 68-as kiadású Ford motor hajtja, 6500 cm3-re fúrt állapotban. Omlófélben lévőnek tűnik a kaszni, de ez csak a fényezés hatása. A „patinás” kinézet valójában full rendbe hozott elemeket, megerősített futóművet és alvázat takar. A Skoda-Ford ugyanis a látszat ellenére technikailag is komoly odafigyeléssel lett megépítve…
„Amerikai autó mániás vagyok, és ezer éve imádom a hot rod-okat – mondja Robi. A luxus szintű autók, mint például a ZZ Top-os autó, szóval az ilyenek miatt nem volt reális, hogy valaha is legyen egy hot rod-om. Hiába tetszik, ránézel, és látod, hogy csillió az ára. Igazából nem csak az ára, hanem a stílusa sem tetszett. Nem tudtam, hogy létezik az a fogalom, hogy tradicionális hot rod. Nos, én ilyet szerettem volna. Olyan autót, amit a fiatalok az ’50-es években készítettek a ’30-as évek autóiból, ami akkor pont nem sokat ért. És ezekkel versenyezgettek. Aztán pár éve rájöttem, hogy lehet úgy is építeni, hogy átlagos embernek is reális megteremteni a feltételeket. Mondjuk azért az átlagos embernek elég fanatikusnak sem árt lennie. Szóval olcsóbb, roncsból helyrehozott, de komoly járműről van szó. A neten láttam ilyen kocsikat, és elhatároztam, hogy belevágok…”
Robinak nem volt szerelői tudása, és az első autóival rendesen megfizette a tanulópénzt, Viszont elég régóta van egy ’74-es Mercury Cougar-ja. A viszonylag ritka autót jó néhány év alatt hozta – hozatta rendbe, és a közben szerzett magasabb szintű tapasztalatok meg is adták a lökést a hot rod építéshez. Szép lassan, autodidakta módon sajátított el minden szükségest, a netről és könyvekből, kísérletből és tapasztalatból – önállóan.
Az amerikai autózás valamilyen szinten mindig együtt járt a szereléssel…
Az autó tudatos keresgélés után került elő egy veterán gyűjtő udvaráról, és ha már úgyis arra járt, Robi elhozta az alvázat is. Nagy mázlija volt, hogy nem teljesen fa, hanem részben fémvázzal készült ez a modell, mert a későbbi megerősítésre legalább kiindulási alapként reális volt. Hosszú munka volt!
Robi szigorúan roncsot akart, mert egy szép autót kár szétvágni, na meg pénzügyileg is reálisabb ez az út. A kaszni vásárlás egyébként két éve volt. A Cool Cat projekt beindult… Harsogott a flex, repkedtek a szikrák…
Bowdenes régi fék volt a kerekeken. Ezt át kellett alakítani
olajosra, mert a 6.5-ös motornak kicsit gyengusz lett volna. Robi klasszikus módon előre is dobfékeket akart, szerzett is ilyet is, persze a tengelycsonkok nem passzoltak az első merev hídra. Új csapszegeket, bronzperselyeket, sőt még újabb zsírzó pontokat kapott az eleje.
Hasonló szintű Nobel-díjas feladat volt a hosszanti rugózás átalakítása keresztirányúra. Az első merev hidas futómű ugyanis eredetileg két, az alvázzal párhuzamosan futó laprugóból állt. De ez már elmúlt.
A kormánymű gyárilag egy ún. Pitman karral tolta-húzta a jobb oldali kereket, ami egy hosszabb rúddal volt összekötve a bal oldali kerékkel, ezzel vitte át a mozgást a másik kerékre. Leírni sem rövid, nagyjából ennyit tévedett a két kerék egymáshoz képest. Robi koncepciójában szerepelt, hogy az autó arra menjen, amerre a kormányt tekeri, így természetesen ez sem maradhatott érintetlen. Hja, mellesleg most már balkormányossá vált.
Ki kellett számolni és próbálgatni, hogy ha teljesen kitekeri a kormányt, akkor a kar még ne érjen bele a felnibe, de azért elég jól lehessen fordulni az autóval.
Az alvázat alaposan át kellett dolgozni. A nyitott profil mindenhol zárt erősítést kapott, plusz merevítéseket, valamint extra támasztékokat. Kell is ez a majdnem 400 lovas motorhoz.
Az alváz alja lejjebb lett süllyesztve az elejéhez és a hátuljához képest a jobb úttartás és a jobb súlyelosztás érdekében.
„Nagyon tetszik, hogy össze-vissza lehet alakítani a formát, mert hát amúgy is alkotási vágyam volt. Állat jó dolog ilyeneket tervezni, főleg, ha nem készen vett alkatrészeket lehet használni. Szerintem ez az igazán szép egy ilyen hot rod építésben. Meg amikor 90-nel szaggatok a kanyarban, és minden jól működik, és tudom, hogy ezek az én általam tervezett alkatrészek…”
Az újságunkban eddig bemutatott magyar építésű autók többnyire mattfekete színt viseltek magukon, Robi autója viszont komoly fényezést kapott, egy pasztell sárga alapozó formájában. A mesteri ecsetvonások nyomai fedezhetők fel a káoszban, nem, ez nem olyan, mintha nem jutott volna mindenhova el a pemzlivel. Picasso-t sem értették eleinte, így nem érdemes a fényezés miatt fanyalgókkal törődni…
Robi közúton egyelőre nem mehet – az, hogy hogyan lesz levizsgáztatva, valószínűleg keményebb dió, mint maga az építés. A valószínűtlen feladat viszont inkább lelkes tenni akarással tölti el Robit, mint elkeserítené. Persze ehhez még van munka, nem is kevés az autón, de az alagút végén már ott a fény.
A magyar hot rod paletta fejlődése itt, az orrunk előtt zajlik. Olyat élhetünk át, amit a motorépítéseknél az elmúlt két évtizedben. Az alkotó szellemű mesterek olyan dolgokat raknak le az asztalra, hogy igazából már most lehagytunk na­gyon sok országot.
Gratulálunk az autóhoz! Az autóhoz, ami nem csilivili, de döbbenetes, és nagyszerű!

Retép