A sárga veszedelem
András frissen elkészült motorja több szempontból is rendhagyó. GSXR – Ducati vegyítés, nos ez alapvetően ritka. És ott van a műanyagok helyett a fém használata is… A könnyű, utcai harcra használhatóság ugyanis nem volt annyira fontos, mint a látvány… Ne és persze a teljesítmény!
Agresszív kinézetű, bivalyerős vas ez a sárga veszedelem (A szóösszetétel esetében persze a motorra gondoljunk!). Feltört, egyszemélyes hátsó rész hátul, elöl pedig mélyen elhelyezett lámpa kissé összehúzott szemöldökkel. Ez a kettő már meg is adja az előredőlő alapvonalat, amit megerősít a szélesített, szívócsonkos hatású tank is. Pont a vonalat erősíti.
Persze ezt várhatjuk el egy épített streetfighter motortól. A vas, mint anyag, viszont már nem az elvárt halmaz. „Hát igen, első kerékre nehezebben lehet állítani!” – mondja András, a Bátszi motor istálló főnöke. „De masszív, strapabíró…” András, a motor építője, a gyorsulási versenyekről ismert. A motorjain kívül pedig arról, hogy ő adja a legtöbb gumit támogatásként a streetfighter bemutatókon. „Régi álmom volt a komoly épített streetfighter. Végre megvan, és a Custom and Trade kiállításon debütáltam vele decemberben, ahol komoly sikert aratott! Egy szezonnyi időt még foglalkoznom kell vele, vannak terveim, ezek az idő, és a pénz hiánya miatt eddig kimaradtak…” – mondja András.
András a Streetfighter fanatic csapat tagja, velük motorozik együtt. Ők itthon a legkomolyabb, kiállítás szintű streetfighetereken nyomulnak. A Fighterama kiállítás utódján ki is alakult az álláspont: megvan a magyar stílus! És ez a nemzetközi visszhang volt. Miről szól ez a stílus? Leginkább arról, hogy valóban egyedi cuccok kerülnek fel a motorokra, nem pedig katalógusból összeállítottak.
Nézzünk néhány mintapéldát! A hasidom egyedi, akár a teljes hátulja, a könyök, a kormánykifli, sőt, még az ablakos deklik is! Módosított az első lámpa és a fejidom, a tank, a váz, és persze a blokk is meg van piszkálva… A gyárihoz képest úgy 15 lóval tud többet.
Felsorolni is sok… Megcsinálni pedig még inkább. Itt kell megjegyeznünk, hogy a motor építése pontosan négy évig tartott! Rögtön azt is hozzátehetjük, hogy hamar munka ritkán jó. Vagy jó munkához idő kell.
Tehát, van ok a négy évre!
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|