Szakál tavaly nem kis meglepetést okozott a Pannóniájával, mikor a Magyar Motorépítő Bajnokság Best of Show díja mellett az EB 17. helyezését is megszerezte. A most bemutatott motorja még egy lépést tesz a lehetetlen vállalkozás irányába. Alapnak egy Junak-ot választott, amit alig egy évtizedig gyártottak, a rossznyelvek szerint azért, mert a folyamatos problémák miatt egy idő után nem lehetett eladni!

A lengyel Junak megbízhatatlansága ellenére volt, aki versenyzésre használta, és manapság is sok veterán rajongó kedvence. Egy biztos, a blokkot szét kell dobni, és lehetőség szerint jó néhány elvi hibát kijavítani benne. A sok kis hézagoló, illesztő alkatrész mind-mind meghibásodási lehetőség, na és az sem túl jó előjel, hogy néhány mozgó elem persely helyett egyszerűen az alu öntvényben fordul.
A kellően felkészített motorral viszont igen élvezetes a motorozás. A négyütemű, 350-es blokk hangulatosan habzsolja a kilométereket, persze ügyelni kell rá, és max-körök rajzolására sem alkalmas. De a gondoskodást meghálálja.
Csaba ezeket a tényezőket nem is gondolta át, mikor megvette a két kosárnyi alkatrészt, majd beállított Szakálhoz, mindössze azért, hogy az összerakás előtt felpolíroztassa a rozsdahalmot. Az 1959-es Junak 30 évig nem volt forgalomban, egy fészerben porosodott. Majd megpróbálták felújítani, de ennek csak a kosárra szedés lett azt eredménye.
A dolgok később másképp alakultak. A mun­ka megbeszélése közben mindketten belelkesültek, Szakál vázolt néhány lehetőséget, ami Csabának nagyon megtetszett. A terv pedig összeállt: széria helyett épített – a Junak-ból café racer lesz!
Így tehát már egy átépítés következett, a halom pedig Szakál műhelyében ragadt. A hathónapos előkészítő folyamat java az alkatrészek összegyűjtésével telt, és a blokk felújításával.
Csaba a projektnek úgy indult neki, hogy a motor kétszemélyes lesz. Az elképzelés vi­szont túl sok kompromisszumot kívánt volna, így in­kább lemondtak a hátsó ülésről.
Ezzel a döntéssel összefügg a kecses vonal egyik nagy titka. Egyáltalán nincsen oldaldoboz, és ez csak egy módon jöhetett létre. Az üléspúpba került az akkumulátor és az elektronika is, ennek a koncepciónak esett tehát áldozatul a hátsó ülés. Szóba került az elektronika… Szóval úgy értem, a feszszabályzó, meg a kábelek.
A közel egy éves építési folyamat végeredményben egy klasszikus, ke­cses motort eredményezett, néhány meghökkentő megoldással.
Ilyen a tolóbowdenes hátsó fék, ami külön is megérne egy misét. Ugye Ti sem hallottatok még ilyenről? Nos, a dolog értelme az, hogy a börzén fellelt és beépített fékrendszer eredetiben egy tolórudas fék. Az elhelyezésből adódóan átalakítás nem, vagy csak nagyon bonyolultan jöhetett szóba, Szakál más megoldást választott. A kar a bowdent tolja, pontosabban a bowden burkolatát. Ez pont olyan, mintha a bowdent húzná, tehát már meg is van a fékhatás. Világszabadalom.
A Honda CB tank letagadhatja az előéletét, a szétvágás és átalakítás után csak nyomokban hasonlít a gyári változatra. De nem is ez a legdurvább, hanem a rögzítés, ami síbakancs csatjaként szolgált az előéletében.
A felületkezelés végeredménye fényes fekete, némi rajtzászló hangulattal. Minden polírozva van, de az ötven év meglátszik a felületeken – mellesleg komoly patinát, oldie hangulatot kölcsönözve ebben a formában is. Csak a motorembléma ad némi rézszínt.
Nagyon egyszerű, kevés nélkülözhető alkatrészt tartalmazó építés az Art Deco Motorcycles műhely Junak-ja.