Ha a legmegdöbbentôbb formát keressük, valószínûleg jó helyezést érne el Hömbi Ultimája. A brutális méret szinte eltörpül az agyarak mögött, mivel a szemlélô tekintetét azonnal magára vonzza…
De miért csak itt elöl jelenik meg a jármû témamotor jellege? Nos, ez csak a látszat… A megoldás az lehet, ha elvonatkoztatunk a mamuttól, és inkább az ördögre helyezzük a hangsúlyt, annak is az agyarára. A lengôvilla pedig a farkat szimbolizálja, és ha a fényezésre vetünk egy pillantást, összeáll a pokoli kép!
– „Ez csak agyar…” – mondja Hömbi. – „A váz része, és az embernek is van csontváza, az ördögnek is… Az ördög csontvázának pedig része az agyar…
Az egész motor valahogy a pokolból fakad, a váz is így van festve, nekem egyértelmûen összeállt. Az is számít persze, hogy a formában így nincs az a nagy üres hely a blokk és az elsô villa között.”
Hömbi szinte gyerekkora óta motorozott, és gyakran volt lehetôsége, hogy a motorok építésével foglalkozzon. Saját célra több motorját alakította, szépítette. Aztán szerencsére eljött, ha nem is a nagy álom, a Harley, de lehetôség nyílt egy Ultimára… Végül is nagy elhatározás volt a komoly motorépítés, persze a lehetôségekhez mérten. A végeredmény: evo-t szeretett volna, de Heritage váz lett, Ultima blokkal.
– „A motor festése maga az elérhetetlenség kifejezése. Vágyakozunk rá, és elég kilátástalan elérni a bomba motort, mint a bomba csajokat is… A téma abból a szempontból is a motorra utal, hogy csak kényelmetlen és viszi a pénzt. A fényezés témája fentrôl kezdôdik, ártatlan, de dögös lányokkal. A tank oldalán már sejthetünk valamit, a csajoknak kinôtt a farkuk, kicsit romlottak. Hátul viszont már valódi pokolfajzatként szerepelnek…”
A Bitch számítógépen, AutoCad-del lett megtervezve. Az igények egyértelmûek voltak: magas elejû és viszonylag keskeny legyen. Hömbi 2 méter magas, és nagyjából 165 kiló, ez is szûkítette a mozgásteret. Nagy motor kellett (a motor teljes hossza 3 méter), ezen belül pedig mindenképpen különleges.
Sikerült is… A forma döbbenet, az agyarak látványosak, mellesleg jól fekszi az utat, és kitûnô vele motorozni.
Szakemberek segítettek, lakatos, fényezô, gépmûhely… A tank egy síklemezbôl készült, a váz pedig nagyon át lett építve. Hömbi mérnök, és a munkákat megelôzôen épített egy motorépítô sablont is – ez utóbbi az építésnél igen komoly segítség volt.
Négy hónap alatt készült el, tökéletes az egyenesfutás, és harmadikban is kipörgeti a kereket. A befejezô stádiumban megszületett Hömbi kislánya, és nem volt már ideje befejezni. Így a Gigamachine segített a végeredmény mûszaki ellenôrzésében.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|