A Harley első tisztán oldaltszelepelt, 1200-es motorja 1930-ban került piacra. Az ún. V-modell még olajvesztéses volt, ám 1936-ban kijött a cirkulációs olajozású U-modell, ami egy teljesen új, négysebességes váltót kapott az addigi háromsebességessel szemben, és sokkal modernebb lett (Kisebb változtatásokkal egészen 1988-ig – ami már Evo – használták ezt a váltót!).
Az első villa, a váz és a „karosszéria” teljesen megújult, az art deco formatervezés csúcsaként emlegették. Az 1937-1948 között gyártott U-modell a Harley mintamotorja lett, és a mai napig az ő formáit ismerhetjük fel az új tervezésű Classic kiviteleknél. További érdekessége, hogy a blokk kivételével teljesen megegyezik a Knucklehead típussal. A flatheadek közül az U-modell normál kompressziójú, 74 köbincses, az UL magasabb kompressziójú, 74 köbincses, az ULH pedig magas kompressziójú, 80 köbincses lett. Cikkünk főszereplője egy gyönyörűen restaurált U-modell, ami Művész Zoli műhelyében készült el.

Az alapgépet Zoli egyik barátja vásárolta Németországban, roncsként. Akarom mondani nagyon roncsként: az alkatrészek többsége kosárban figyelt, és a motor igen sok hiányossággal küszködött. Az ára mégis 10 000 euró volt… mert ilyen értékes ma ez a típus. És talán még értékesebb, ha kiderül, hogy dél-afrikai kivitelként látta meg a napot még 1942-ben, és onnan került Németországba!
Mert ez e motorkerékpár teljes élettörténete.
Az ilyen roncsok és az örült barkácsolók Mekkája a mannheimi Veterama. Zoli egy tavaszi és két őszi börzére utazott ki, és már majdnem minden meg is volt minden, ami hiányzott a Harley összeszereléséhez. Nagy szerencse, hogy lehet a típushoz kapni amerikai utángyártott alkatrészeket! Amit pedig nem sikerült kint beszereznie, azok itthon készültek: olyan sok, apró dologról van szó, mint a bowdenek, a bowden rögzítők vagy a rengeteg whitworth csavar.
A restaurálás két évig tartott. A motorblokkot Csík Jocó keltette életre, a fényezést Zoli készítette el, a gyári színek után. 1942-ben csak szürke és olív színben készültek a motorok, de felár ellenében választható színek álltak a vevők rendelkezésére. Zoli az 1939-es színösszeállítást választotta.