Nem tudom, nyilvántartja-e a motorozás történelme, hogy újabb rekord születésének idejét éljük. Már csak néhányat kell aludni, és a Harley egy ötvenéves modellt fog árulni. A történet még a második világháború idején kezdődött, hiszen a Harley-Davidson Electra Glide sorozatának előzményei a Hydra Glide túramotoroknál kezdődnek. Aztán ebből lett a Duo Glide, és amikor – még a Panhead korszakban – erre önindítót szereltek, megszületett az Electra Glide. Már Shovelhead blokkal mentek a Glide-ok, amikor megjelent rajtuk a denevérszárny-idom, és a forma azóta semmit se változott. Rövid idő alatt elválaszthatatlan lett a Harley-tól, ami nem csoda, hiszen jelentősen megnövelte az amúgy sem kicsi túramotor tekintélyes megjelenését. Rövid idő alatt az amerikai szlengben „fulldresser”-nek nevezett óriás lett a modellpalettán a Classic, mely nevet gyorsan megkapott, de tulajdonképpen csak most, az ötödik évtizedet taposva érdemelt ki igazán.
1967 óta nem változott sem a külső méret, sem a forma. De az alapvető elrendezés, a méretek bizony a Hydra Glide-ról származnak, tehát tisztább a vérvonal, mint az angol telivéreké.
Ha már megemlítettem Angliát: ott is volt hosszú életű modell, mert a Triumph Bonneville csaknem negyedszázadig maradt gyártásban, bár ott ennyi idő alatt nem változott a műszaki tartalom. Majdnem sírba is vitte magával a teljes angol motorkerékpár-ipart. Az amerikai legenda viszont fejlődik, a hasonló méretek és a kötött alapkoncepció alatt folyamatosan változott a műszaki tartalom, bár az AMF-korszak Shovelhead blokkjaira nem túl büszke a Milwaukee-i történetírás.
A huszonegyedik század Electra Glide Classic-ja viszont csak messziről hasonlít az elődökre. Negyedik blokkot használja a sorozat, a hengerűrtartalom 103 köbhüvelykre nőtt, az elektronikáról meg jobb nem is beszélni, mert most már ebben a motorban is a Harley can-bus rendszerének hajszálvékony vezetékei viszik az elektronikus parancsokat.
A rossz nyelvek szerint persze akár a gőzgépekig visszavezethetnénk a Harley családfáját, de az igazi rajongókat az efféle rosszindulatú megjegyzések nem érdeklik. Valami oka biztos van annak, hogy ez a motor kategóriát teremtett. Mind a négy japán gyár próbálta utánozni, de csak a Honda Gold Wing élte túl, az is csak úgy, hogy alapjaiban tervezte újra a motorját. Folyamatos fejlődéssel ekkorára nőni: nos, ez csak a Harley-nak sikerült.

Csak messzire!

A nagy motort nem lehet megszokni. Minden alkalommal elfog az izgalom, ha egy ekkora dögre ülök. Hiába az alacsony ülésmagasság, a széles nyereg mégis hosszú lábakat kíván. Az Electra Glide Classic ráadásul őrzi az acél hagyományát, ezért csak az okvetlenül szükséges dolgok készülnek rajta műanyagból. A terebélyes idom is tele van műszerekkel, tehát a súlypont elég magasan van, már a talpra állításhoz is alaposan meg kell ragadni a kormányt. Billegni ezzel a motorral nem érdemes, egyedül a mozgás tartja egyensúlyban. Először félve vetem magam bele a csúcsforgalomba, de aztán rájövök, hogy Milwaukee-ban betartották a szabályt, miszerint egy motor csak olyan széles legyen, mint a kormány. Ahol van annyi hely, hogy elférjen az eleje, ott már menni fog utána a vége is.
Velem együtt több mint fél tonna nyomja az aszfaltot menet közben, ami elég tapadást biztosítana a gumiknak, ezért viszonylag nagy önbizalommal kanyarodok rá az Erzsébet-hídra. A Dunlop abroncsok viszont nem értékelik ezt a gesztust, a kormány remegéséből érzem, hogy az első gumi a meleg ellenére a teljesítményének határán jár. Kénytelen vagyok óvatosan visszavenni a gázból és kicsit nyújtani az íven, mert eléggé rosszul érezném magam, ha el kéne dobnom a belső sávban egy hétmilliós motort. Miután kitapasztaltam a határokat, már könnyebb dolgom van. El kell fogadni, hogy egy ötvenéves konstrukciónak szűkebbek a határai, de az Electra Glide Classic nem is a képességek feszegetésére való. A tapadási határt ugyan lehetne javítani puhább gumikeverékkel, de az valószínűleg a futásteljesítmény rovására menne, ebben a kategóriában pedig nem utolsó szempont az alkatrészek hosszú élettartama.
A rugóstagok lágyan tüntetik el az úthibák egyenetlenségeit, a széles nyereg megtámaszt, mintha fotelben ülnék. Az üléshelyzet kötött, nem sok lehetőség van a helyezkedésre. Együtt dőlök a motorral, ez a kanyarstílus megfontolttá lesz, legalább nem esem a sportosság bűnébe, mert folyamatosan érzem a több száz kiló figyelmeztető erejét. Aki ezzel motorozik, felejtse el a hirtelen mozdulatokat és a vagánykodást: öltönyben nem illik focizni!
A rendelkezésre álló nyomaték óriási, hiszen a V2 elrendezés párosítva a hosszú lökettel és a nagy hengerűrtartalommal már eleve akkora erőkarral nyomja a főtengelyt, mint egy gőzgép. (Hm… hogy is van ez a rossz nyelvek szerinti származás?) A sok newtonméter pótolja a lóerőt, ezres fordulat alatt már lendületesen gyorsul a gép, ezért sokkal erősebbnek tűnik, mint valójában. A hatodik fokozat overdrive, nyolcvan felett még abból sem kell visszakapcsolni egy lendületes előzéshez.
Az ismerkedő kilométerek után viszont arra kell használni a Harley-t, amire való. Végülis ez minden túracirkáló őse, tehát menjünk utazni! De az utazáshoz csomag kell, hosszú útra pedig sok. Legkönnyebben természetesen a felső dobozba lehet pakolni, amit bátran tehetünk, mert a nagy menetkész tömeg bármilyen súlyelosztást elvisel. A két oldaldoboz sem kicsi, de sajnos keskeny és hosszú, ezért hagyományos táska nem fér bele, hanem több kisebb részletben kell telerakni. Vagy kell bele venni ide szabott, gyári táskát.
Kulcs viszont nem kell hozzá: lehet zárni, de minek? Trükkös nyitására csak az jön rá, aki már látott ilyet. De még az is csak sok gyakorlás után.

Végtelen országút

Teljes szélárnyékban ülök. Még az autópályán, jóval száz felett is. Csak a sisakom lóg ki a szélvédő mögül, minden más tökéletes védettséget élvez. A nagy idom örvénymentesen tereli el a menetszelet. A terjedelmes Electra Glide légellenállása óriási lehet, de a 84 lóerő erőlködés nélkül gyorsítja a végsebességig. Na persze, a nyomaték… Közben igyekszem nem gondolni a fogyasztásra, mert ennek a könnyed gyorsulásnak bizony ára van.
Bekapcsolom a rádiót. Nem szeretem, de ha már telepakolták az idomot mindenféle felesleges dologgal, akkor legalább kipróbálom. Kár volt. A menetszéltől semmit se hallani. Mire felhangosítom addig, hogy halljak egyáltalán valamit, csak torz recsegés lesz a hangból. Még száz alá lassítva sem lehet élvezni a szórakoztató elektronikát. A kis hangszórókkal nem lehet csodát tenni, ismét meggyőződtem arról, hogy motoron a rádió legfeljebb parkolóban ér valamit: lehet álmélkodni rajta.
A rádiót kikapcsolva átadom magam a végtelen országút gyönyörének. Hagyom, hogy kényeztessen az a motor, melyet erre terveztek. Elfáradni nem lehet rajta, a mindenhol megtámasztó ülésben észrevétlenül múlnak a kilométerek. De hiába szoktam meg a nagy tömeget, minden apró irányváltásnál, még a nyújtott ívekben is érzem, mekkora motor van alattam. Fékezéskor a blokkolásgátló vigyáz rám, bár kissé darabosan. Mielőtt közbeavatkozna, a gumi erősen nyikkan egyet, ezért inkább úgy vezetek, mintha hagyományos fék lassítana.
A kényelem nem vonatkozik a kezelőszervekre. A váltó határozott lábat, a kuplung pedig telibe markolt fogást igényel. Egy Harley-Davidsonon soha nem fog divatba jönni a kétujjas kezelés. A váltókar kétágú, de az is könnyen kezeli, aki nem akarja sarokkal taposni, mert a csizma orra befér a trepni és a kar közé.
A parkolóban forgolódva viszont vigyázni kell. Ezeknek a nagy motoroknak a kormánybekötése különbözik a hagyományostól, mert a váznyak mélyebben csatlakozik a villához. Ez segíti a nagy sebességű manőverezést, de lépésben tologatva, vagy két lábbal támasztva, miközben éppen beállunk tolatva a helyünkre, bizony tud meglepetést okozni. Oldalra billentve a motort a kormány egyből befordul az ütközőig, és aki nem számít erre, az emelheti vissza a bukócsőről a Harley-t.
A végsebesség próbálgatása az autópályán meglepő módon nem vitte fel az egekbe a fogyasztást. Tíz liter alatt maradt, ami persze nem jelenti azt, hogy büntetlenül száguldozatunk, mert az Electra Glide Classic értékeli a lassú menetet. A szabályokat betartva városban akár hat liter alá is lehet vinni, de ehhez már nagyon óvatosan kell bánni a gázmarkolattal.