Bizony könnyen megeshet, hogy ezen a motoron úgy cserélgethetjük a nem éppen filléres 300-as gumit, mint más az alsónadrágját. A dolog jó oldala, hogy álló kerékkel is tudunk gumit füstöltetni.
A Dongóra ugyan tökéletesen megfelelt a dörzshajtás, de a két duplatorkú Weber karbival megbolondított Evo blokk már más kategória. Az írországi Celtic Choppersnél persze nem a netet bámulva építenek motort, különben olvasták volna a Wikipédia első sorát: „kisebb teljesítmények átvitelére alkalmas hajtási mód”. És már el is érkeztünk a tyúk vagy a tojás dilemmájához, miszerint a fordítva beépített blokk ellentétes forgásiránya generálta a szükségmegoldást, vagy épp a dörzshajtás miatt került beépítésre így az erőmű. A H-D blokkok mind a haladási iránnyal megegyezően, vagyis előre forognak. Mivel itt ez utóbbi a rossz irányba néz, így egy fogaskerék-párral lehetett volna kultúrált szekunder hajtást készíteni, most azonban Szent Patrik sem lenne képes annyi gumit Írországba importálni, amennyit ez a dörzshajtás felzabál.
Nem kis problémát jelentett a motor hossza, vagyis, hogy ne körzővel és vonalzóval kelljen a kanyarokat szerkeszteni kockás papíron. A váltó mögötti dörzskerék jó 25 cm-t hozzáad a problémához, ennek ellensúlyozására az egyébként is fordítva beépített váltót élére állították, hátha teljesen felborul a jól kigondolt olajozási rendszere.
De ez még nem minden! Hogy a két karburátor ellentétes oldalra kerülhessen fel, mindkét hengerre hátsó hengerfejet kellett felrakni, persze ellentétes oldalra elforgatva. A szelepfedelek azonban már egy irányba néznek… Ennek összefaragása pedig erősen üti egy átlagos szombat délutáni ír kocsmai verekedés nehézségi fokát.
Váltás a jobb oldalt kézzel, a kuplungolás pedig lábbal történik. A kormányon egyedül a gáz van, mert első fék sincs, így fékezésnél tényleg gáz van.
Ezek után már meg sem lepődünk a lassítóberendezések általános képletén: „első fék a gyáváknak, hátsó pedig az istenhívőknek”. A hitvány dörzshajtás tengelyére került fel egy féktárcsa, amelyen egy Honda CB 750 féknyerge kapott helyet. Biztos lehetsz benne, hogy annyit ér, mint Columbo szivar nélkül, de sokkal lényegesebb, hogy a kerék minden oldalról tiszta maradhatott, ráadásul az egyoldali befogatás még többet tesz láthatóvá belőle. A kerekenként 120 küllő mindegyike pedig egy-egy szöget jelképez az idegösszeroppanásban elhunyt centrírozó mester koporsójába.
Az első futóműben nem kevés mérnöki munkaóra fekszik, bár első ránézésre az érthetetlen, másodikra pedig a hasznavehetetlen kategóriába sorolnám. A normál teleszkópok felső csövei burkolatot kaptak, mely alatt az alsó csúszószár meghosszabbítása kapcsolódik az összekötő elemhez, ami a rugóknak adja át az erőt.
A fényezést Ger Conlon saját maga készítette, mi más jöhetett volna szóba, mint az ír smaragdzöld, egy kis törtfehérrel és antik cirádával díszítve.
Webwild: since 1996 |
Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
|